Magyar Országos Tudósító, 1929. július/1

1929-07-09 [017]

VEREKEDŐ CIGÁNYOK A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. Ez év áppllisában a II.kerületi Fazekas-ucca 26 számú házban parázs vere­kedés volt. A házban lakó zenészek ittasan jöttek haza, az egyik cigány, Oláh József összeverekedett a feleségével, a többiek beleszóltak a tett­legessé' fajult házastársi vitába, ugy, hogy az egész ucca összeszaladt az uvdarra. Az egyik lakó rendőrért szaladt, aki a Oláh J ózsefet le akarta fogni, Oláh azonban - amint a vádirat mondja - a rendőrre támadt, s megrugta az orrát. A rendőr meg akarta bilincselni a dühöngő zenészt, a többiek azon­ban segitsógre jöttek és összevisszaverték a rendőrt. Hatósági közeg elleni erőszak vétsége cimén Oláh József, Oláh Lajos, Kovács József és Kovács Irér ellen az^ügyészség vádiratot adott ki, s ennek alapján kerültek ma a bün­tetőtörvényszék Schirilla tanácsa elé. A vádlottak - a bujkáló Oláh József kivételével, - valamennyien ártatlanságukat hangoztatták. Oláh Lajos azzal védekezett, hogy ott sem volt a verekedésnél. Később vallomását ugy módosította, hogy - mint mondta • tökrészeg volt, s azért nem emlékszik semmire. Kovács József kihallgatása során azt bizonygatta, hogy a kisujjával sem nyúlt a rendőrhöz.' Azaz hozzányúlt, de csak megérintette a kezét és ugy kérte, hogy ne verje a barátját, Oxáh Józsefet. Kovács Irén már hosszabban fejtegette és rész­letezte mint folyt le az ominózus verekedés. - Egy szósem igaz abból, amit itt felolvastak,kérem - kezdte élénk gesztusokkal a cigány leányasszony, aki karján kisleányával állt a^ biróság elé. - -ügy volt az egész', hogy Oláh József összeveszi tt a feleségé­vel és megverte. Aztán rendőr jött, aki Oláhre támadt és ütlegelni kezdte. Én azt mondtam neki, hogy ne bántsa ezt a részeg embert, hisz a részeg el.ől még az Isten k .is-', kit ér. De ő továob ütötte, mire én leszidtam, hogy "Mag a egy nagy paraszt." A rendőr ekkor a gyerekemet letépte a karomról és be­vágta az ágyba,engem pedig nagyon megpofozott. Ez a két.ember-tisztelettel kérem elnök ur - olyan ártatlan, mint a maszületett bárányka - fejezte be védekezését a cigánynő, aki végül is hangos szóval hangoztatta, hogy a rendőr kardlappal ütötte a ő gyerekének apját és Kovács Józsefet, aki édes "böS'fc'VÓü-'G A törvényszék a vádlottak után a sértett Tálos József rendőr­felügyelőt hallgatta ki, aki elpanaszolta, hogy miként rontottak rá a zené­szek,^ de főképen az asszony és a szó teljes értelmében kiszabadítottak a kezei közül a dühöngő Oláh Józsefet. Később több rendőr segítségre ér­kezett és ezekkel sikerült megfékezni a verekedő cigányokat. A tanuk ki­hallgatása után a törvényszék a tárgyalást elnapolta, mert szükségesnek látta a bujkáló Oláh József kihallgatását, aki a bünper elsőrendű vádlott­ja. /MOT/SY.

Next

/
Thumbnails
Contents