Magyar Országos Tudósító, 1929. június/2
1929-06-18 [015]
"A FELMONDÁSI ID Ö SZEMPONTJÁBO L NEM A VÉGZETTSÉG,HANEM A MUNKAKÖR AZ IRÁNYADÓ." A központi járásbíróságon Jelűnek dr. járásbiró érdekes Indokolással hozott Ítéletet egy munkaügyi perben. Kovács Lajos, a Magyarországi Segédmunkások Orggégos S zövetségének ' ügyvezető főtitkárja és a"Segédmunkás" cimü lap szerkesztője indította a pert, amelyben három hónap helyett hathónapl felmondást követeli; a szövetségtől, amely 1928. augusztus 31-én háromhavi felmondási időre! elbocsátotta kötelékéből.. A tárgyalás során Pongrácz Jenő d r., Kovács Lajos ügyvédje azt fejtegette, hogy "sajnálatos tény, hog;/ egy szakegyesület, amely uj munkajogot -.akar behozni, a fennálló törvény ek alapján járó felmondási id őt is kétségbevonja a saját alkalmazottjával szemben." Az ügyvéd kérte a szövetség elmarasztalását.,. Kiss Jenő dr., a szövetség jogi képviselője ezzel szemben azzal védekezett > hogy Kovácsnak 4 csak háromhónapi• felmondási idő jár, annál is .inkább, mert csak egyszerű munkás, aki iskolákat nem végzett, tehát hosszabb felmond ási időre nem tarthat igény t. Jellinek d r. járásbiró a felek felszólalása után Ítéletében elmarasztalta a Segédmunkások Országos Szövetségét a még hátralévő háromhónapi felmondási időre járó Összegben* Az itéle t indokolásában a járásbiróság megállapította, hogy a felmondási idő szempontjából nem a képzettség, hanem a betöltött munkakör a*, irányadó. Hogy mennyire nem az iskolai végzettség a fontos, azt mi sem bizonyltja jobban mint sok • kiváló politikus karrierje. Ebért német birodalmi elnök például szijgyártó segéd volt, mig a most mmgmámisiaztimitarb kinevezett angol munkaügyi miniszter, Miss Bonsfield valamikor egyszerű elárusitólány volt - fejeződött be az érdekes indokolás. /MO T/SY. ---A SZEGEDI ÜGYVEDKONGRESSZUS IS AKCIÓT KEZD A REVÍZIÓÉRT. Az Országos ÜgyvéiszÖvetség jövő hét szerxádáján, Szegeden összeülő váni dorgyülése iránt országszerte nagy érdeklődós nyilvánul meg. Érdekes pontja lesz az értekezéséknek a trianoni békediktátum reviziója érdekében történő állásfoglalás. A programra szerint a' június 26iki díszlakomán Széli Gyula dr. felsőházi tág, a szegedi ügyvédi kamara elnöke WBXBÉ$Bi a VerbőczyxIstván s erleg^eszédet, Dósi Géza dr. országgyűlési kévpiselő , az OrszágosÜgyvédszövetseg . társelnöke pedig a trianoni reviziós^beszódet mondja. Az ügyvédkongressrs után a várlnorgyülés Kecskemétre zarándokol Katona Józsefnek, a Bánk Bán ügyvédköltőjének szobrához, ahol Szemző Sándor dr., a szombathelyi ügyvédi kamara ügyésze - aki*'Sgy-ébként a trianoni perújítás jogászi akcló^k3io : naolata ered - mond ünnepi-beszédet. A rendezőség ehelyütt is felhivja a részvenni kivánók figyelmét arrá, hogy a sokszáz j clentkezésre való tekintettel a jelenteazéseket e hó 2o-án lezárják, aki tehát a'vándorgyűlésen részt akar venni, haladéktalanul jelentkezzék az IBUSZ rt.-nél /Vigadó-tér 2./MOT/ Pro d o m o ! A juMus 26-tól 3o_ig tartó szegedi országos ügyvédkongresszus -:o zetősége felkért arra, hogy a sajtószolgálatot megszervezzem. Közlöm a t. szerkesztő urakkal, hogy az ügyvédkongresszus rendezőbizottsága szívesen látná a budapesti napilapok egy-egy kiküldött tudósítóját,ós a kiküldött urak: számára ingyen lakásról, teljes ellátásról és féláru vasúti menetjegyx váltására jog&sitó igazolványról is gondoskodik. Felkérem a t.szerkesztő urakat, hogy ha a szegedi vándorgyűlésre külön tudósítót óhajtanak liknldeni« szíveskedjenek a kiküldendő kollega ur nevét velem csütörtökön déli 1 éráig akár telefon utján x közölni, hogy a kiállítandó füzet jegy beszerzéséről módom legyen gondoskodni. Szives orientáció végett bátcíi vagyok megemlíteni, hogy a MOT. külön tudósitókat kült le az ügyvédkongrossziara Szegedre, és naponta többszöri bőséges kiadásban gondoskodik a hírszolgálat mc.gf elölő ellátásáról is . Müller Viktor dr. a MOT.törvőnyszóki szerkesztője*