Magyar Országos Tudósító, 1929. június/2

1929-06-25 [015]

ZU AGYONLŐTT EGY JÁRŐRT /folytatás 1.kiadáshoz/ A honvédtörvényszék Móricz Bélát jogerő sen felmentette az ellene emelt vád alél, azzal az ádokolással, hogy a vádlott védekezésével szemben nem lehetett beigazolni, hogy az általános verekedés köze­pette valóban Móricz lőtt&e agyon a sértette, vagy pedig egy elté­vedt golyó okozta halálát. Három évvel ezelőtt Móricz Béla a bajai ügyészség elé került, ahol különböző kisebb bűncselekményekben hallgatta ki a vizsgálóbíró, Móricz Kihallgatása után is mét jelentkezett a vizs­gálóbírónál és elmondotta, hogy Vácott ő lőtto agyon Herfer Ferencet. Beismerő vallomása után ismét megindult a gyilkosság ügyében a vizs­gálat , amelynek sorén a kúria kimondotta, hogy az ügy a polgári bün­tetőtörvényszék elé tartozik, s igy a pestvidéki törvényszék nemrégi­ben tárgyalta Móricz Béla bűnügyét, akit négyévd fegyházbüntetéssel sújtott. A mai felebb/viteli főtárgyaláson Vargha József dr. főügyész és Füzesséry Kund d r. védő szólaltak fel, majd a tábla Móricz Bé­la büntetését háromévi fegyházra s •-állitottax le. /MOT/K. —• -MAGÁN0KIR AT HÁMISITÁS CIMÉN ÍTÉLTÉK EL,MERT AZ ÖRÖKÖSÖK JELEN­LÉTÉBEN ÖSSZETÉPETT EGY < VÉGRENDELETET. Mult évben temették el Üsztöke István ismert dúsgazdag hatvani ke­reskedőt .A temetés után az örökösök összegyűltek és mint ilyenkor szokás, a végrendeletről beszélgettek, ^sztöke Is tvánné a tárgyalás közben hevesen összeszólalkozott a rokonokkal, s mikor Iffttl Farkas Illésné elővette az elhunyt végrendeletét, tísztöke Istvánná olyan In­gerült állapotoa került, hogy magáról megfeledkezve,kirántotta Farkai né kezéből a végrendeletet és azt darabokratépte. Ezek után termé­szetesen csak a legnagyobb nehézségek árán sikerült a végrendelet tar talmát kiböngészni és a felháborodott örökösök feljelentés t is tet­ték üsztökáíné ellen,akit az ügyészség magánokirathomisitás vétségé­vel vádolt meg. A törvényszék Üs ztöke Is tvánnét négyhónapi fogházr ítélte. A tábla a vádlott nő büntetésé t kéthónapi fogházra szállí­totta le./MOT/K. A CSÉPLŐGÉP MIATT Ö3SESZ0LALK0ZTAK ÉS ÖSSZESZURKÁLTA A GÉPÉSZT. Három évvel ezelőtt Ercsanádon Paprikás Sándor kisgazda egy cséplő­garoiturát vásárolt S trohmayer Károly gé észtől.Az volt köztük a megállapodás, hogy az üzlet megkötés e után Strohmayer Károly beve­zeti Paprikás Sándort a gépkezelés titkaiba. A hatalmas cséplőgépet ki is vontatták a szántóföld re, ahod napokon keresztül szorgalmasan tanult Paprikás Sánd or, közben nézeteltérés e támadt Strohmayer Ká­ról ryal, és Paprikás Sándor paprikás hangulatában előrántva zseb­kését, összeszurkálta a nálánál jóval gyengébb fizikumú gépészt. Az ügyészség erős felindulásban elkövetett szándékos em-' b erölés bűntettének kisérlete cihmén emelt vád at Paprikás ellen,akit az alsóbiróság egyébi börtönbüntetésre ítélt. A tábla ez ügyben bi­zonyotáskiegészltést rendelt el. /MOT/K.

Next

/
Thumbnails
Contents