Magyar Országos Tudósító, 1929. június/2

1929-06-25 [015]

/A környékkel való közlekedés. Folytatás 3./ K o s s a 1 k a a csepeli forgalom kérdésekéi foglalkozik. A kormány ennél a forgalomnál előnyken résztsiti ' a HÉVet a fővárossal szem ben. Itten tehát a főváros s zenben áll a HÉVfele'.A HÉV 90 évre kapott konoesz. sziót és hozzá azt az Ígéretet, hogy vasúti versenyt nem fog kapni ezen a vonalon. A kormány nyilván ugy érzi. hogy nem a tö vény betűje, hanem a tör­rvény széliére szerint etikai védelembe*keII részesítenie a HÉVet, fitt azon­ban meg kell állapítani, hogy a HÉV még igy is csak helyiérdekű viszonylat* ban számi bhat védelemre, de semmiképen sem számíthat védelemre ott, abc:. a fővóos fővárosi polgárokkal szembein fővárosi területen akarja a forgalmat szolgálni és semmiképen sem számithat a HÉV etikai védelemre más vonatkozás­ban sem, mert a HÉV nem teljesítette az#-otar, a kötelezettségeket, amelyekkel a f&rárps lak°sságának tartozik- A HÉV vassá la mentén egész területek baépül­tek, kötelessége lett- volna a HÉV-nek ezeknek a területeknek a lakosságát ol csó és megfelelő sűrűségű forgalommal szolgálni, E 17 "': nem tette, most som a-­kaayja megtenni, bár népgyűléseken ismételten felszólitották erre, ezzel te­hát elvosi itette arravaló jogosultságát, hogy art lkai alapon védelemben része sül jön c De még ha a miniszter akarja is védelemben rószesiteni^akker is hang súlyoznunk- kell két szempontot. Az egyik az, hegy a EÉT/.nek csak a vég ál lom a s a lehet a főváros területén, de kocsijait nem hozhatja be a főváron terület re c Fzt az álláspontot kell elfogadnunk és akkor nem kell se^-ramitól taita­nunk • Javasolja tehát K°ssalka, fogadjuk el az előterjesztést, kérjünk ipar­engedélyt ezekre a vonalakra, de a kormánytól jur.kcimot kérjünk, arra nézve, kogy^-ha a főváros nem kapja meg ezekre a vonalakra a koncésszúót, akkor a kö ségek határáig nyomban megindítja az autőbuszforgalmat. Javasolja továbbá K n s alfea, hogy a megindítandó járatok sorrendjét mo-it re állapítsuk meg, Szól ezu tán arról. hogy a BESZKÁRT"és autóbusz ne álljanak egymással szemben. E-iyik vállalüí.' se igyekezzék arra, hogy csak nyeasséges vonalai legyenek, dz tud niillipj . nem a közönség érdeke. A Beszkárt és az autóbusz Izem együtt tegyen vsak nyereséges^ Karmoniát kell ceromteni kettőkkk között és ezt a harmó­niát esak ,a bizottság teremtheti meg. Ezért tehát meg ke 11 állapítani, azo­kat az elyi jelentőségű szempontokat, amelyek a jövőben a két vállalat for­galmában az utvonalakban, a tarifában ke-.1,hogy Irányadóé legyenek, indítvá­nyozz^ ennélfogva, hogy az ügyosztály ezeket a szempontodot dolgozza ki = É é v a i Sándor szó] ezután, csatlakozik- a csepeli autőbuszforga­lom kérdésében az eddigi szónokok fejtegetéseiké:', és andiaványozza, hogy az ügyoáztály dolgozzon ki tlktakózás't az ellen, hogy a kormány meg/akavja akasz tani Budapest közlekedés ének kifejlesztésé!;* , / ~ A "P a s z t h y János szerint $ környékbeli közlekedés megjavítása an­nál is Inkább kezérdekg mert a lakásmizéria következtében a fővárosi lakosság nagyrésze a környéken kénytelen lak..! Ezt b'elá'tti Vass József h. minisz­ter elnö<k is, aki annak idején erceváló fekinetttel külön figyelmeztette a fő várost a kczh^ókbeli közlekedés fejlesztésére", L a m p 1 Vilmos után S c h e — o r Ró^e.--; kifogáolta, hogy a köalexiodési bizottságnak soha Sincs módja a sokszor nagyjelentőségű folyó ügyek megbeszélésére, sőt nem. korült tárgyalás aiá a 12 millió pengős beruházása pergramm legutóbbi előterjesztése sem, ho­lott ott nagyon fontos momentumékra kellett volna rámutatni a közlekedési bi­zottságnak. A pénzügyi bizottságban szóvá is tette az ügyet és követelte az eredeti programmj^a/x megfelelően az igazgatós egi épület és a munkás Jóléti épü­letek létesítéséé, amelyei állító-,agos hite 11 uilépéssk .illetve többletkiadás o3 miatt, anelyek a központi garázs építésénél jelentkeznek, - akartak elhagyni. Ami az utakat illeti, a közlekedési dgyosnt álye nem érheti szemrehányás, mer$ az albizottság minden egyes ülésén jelen volt az útépítési ügyosztály egyik tagja, aki. az összes .tervekről előrő tudott, Q is kifogásolja a K ss v.tk' La­jos utcai, assfaltkomprkmét és felendíti, kegy azt az autó-közlokcd'esre tel­jesen alkalmatlan módszert akarták a_kalma:,. i a^ficza István utcában is, de ott a közlekedési ügyosztály kezto J éoős ére elá; .Ictr-ak az alkalmazásától. Ezután szóváteszi a Bor áros • -tér-kilső Linó*-város.- 15-ös reláción uralkodó lehetetlen állapotokat, A I5-ös a külső Aice-tvér osban; kifelé a Pannoni a-utcán ..befelé epedig a Viscgr ábl utcáh halad. v, z a vonal tulaj d önképen kifelé is azo­t 'kat az -utasokat veszi fel, akik a város belsejébe; illetve a Boráros tér felé igyekeznek* /Folytatása következik:/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR / '

Next

/
Thumbnails
Contents