Magyar Országos Tudósító, 1929. június/2

1929-06-21 [015]

KÜLFÖLDI DIÁKOK MA1YAR0R37ÁGoK , A napokban tettek látogatást Budapesten a lengyel nemzeti diákszö­vets^ég tagjai, számszerint harmincé á n, akik néhány napi itt tartózkodás után tértek haza. Mint politikai érdekességet emiitjük meg, hogy a jugosZ' láv diákegyesület reprezentánsai is közöttük voltak, ami az egyetem; hall­gatók nemzetközi barátságára és állandó szellemi kapcsolatára jellemző. A mai napon érkeztek meg a lengyel diákatléták válogatott csapatának tagjai, akik körülbelül egy hetet töltenek Magyar országon „ „kW Északi rokonaink fiatalságából a finn és őszt egyetemi hallgat éké és tanároknak 90 tagu csoportja tölt öt napot hazánkban, akik a Magyar Liák­külügyi Bizottság vezetőinek kalauzolása mellett Budape atet, vasárnap pocik Mezőkövesdet tekintik meg. Néhány nap múlva pedig ujabb észt diákcsapat ér­kezik a fővárosba, hosszabb magyarországi tahulmáryutra. Szerdán vett bucsut az osztrák egyetemi hallgatók kisebb csoportja Budapesttől és holnap Ismét 40 osztrák diákot kalauzolnak Budapesten a ma­gyar diákvezetők. A bolgár egyetemi hallgatók szövetsége szintén rendez tanulmányutat Magyarországra. Ezeknek számáról ós érkezéséről néhány nap múlva érkezik értesités. /MOT/B. H I R E K v POGÁNY FRIGYES-ELNÖKI SZÉKFOGLALÓJA A MAGYAR FILMKLUBBAN. A Magyar Filc. klub rendkívüli közgyűlésén Pogány Frigyes ny. államtitkául, országgy lósi képviselőt, az Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület elnökél a klv elnökévé, L á n d o r Tivadart és K o v á c s Emilt alelnökké választot­ták. A választási eredmény kihirdetése végett a klub pénteken esti mintegy kétszáz tag részvételével értekezletet tartott, amelyn K o v á c s Emil. alelnök a megjelenésre küldöttségileg felkért Pogány Frigyest szívélyesen üdvözölte az elnöki tisztség elfoglalása alkalmából és kérte, hogy ugyano­lyan szeretettel és lelkesseggel karolja fel a Magyar Filmklub ügyeit, ami lyen sikerrel és ügybuzgós ággal az OMME^őraóseinek szenteli munkái J igat, értekezleten megjelentek lelkes éijenzéTse közben Pogány Frigyes mc hosszabb elnöki székfoglaló beszédet mondott, amelyben kitért a válságos 1 dők t élő magyar filmszakma főbb problémáira'és Ígéretet tett, hogy minden lehetőt elkövet a szakma társadalmi és szociális érdekeinek szolgálatára hivatott klub megalapozása és megerősödése érdekében. Ehh z azonban a tagc teljes ogyetértése, a klubokra vonatkozó rendelkezések pontos megtartása, kölcsönös őszinteség Is komoly, áldozatkész muhka kell, amelyet a maga ré­széről kilátásba helyez, de klubtársaitól is elvár, A nagy tetszéssel fo­gadott székfoglaló beszéd után L á n d o r Tivadar alelnök a tisztikar ét a tagok nevében odaadó támega á . ól b*: tc - itotta az u# elnököt. /JM0T/3« AZ IGAZSÁGÜGYI SEGÉDHIVATALI TISZTVISELŐK ÜDÜLŐTELEPET VÁSÁROLTAK A cn-; LATON MENTÉN. Az Igazságügyi Segédhivatali Tisztviselők Országos Egyesület és Otthona BalatonHkali községben üdülőtelepet vásárolt., «. J|z üdülőt epet az egyesület bizottságilag, amelynek élén Kaszás Gyula elnök állott* a napokban vet te-át és nyitotta meg. A minden tekintetben kitűnően félszer relt üdülőtelepiemmé ly közvetlenül a Balaton partján pár évvel oz fai ott é­pült, 16 lakószoba van, amelyben az egyesület 40-50 tagjának tudnak knnyel mes elszállásolást és ellátást nyújtani. Az üdülőház megvásárlásával és me nyitásával az egyesület azt a célt kivánta elérni, hogy tagjai közül, még i legszerényebb viszonyok között élő tisztviselő is csekély árért, - napi 4_ pengő 2(1 fillérért, - hozzájuthasson ahoz a pihenéshez, amelyet a hivatala robot után mindenkinek megkövetel a szervezete. Az üdülőtelep Belát nfür> közelében van, ugy - hogy a telepen üdülő tisztviselők 25 filléres vasúti költséggel bármikor felkereshetik Balatonfüred világhírű gyógyforrásait,, Az üdülésre vonatkor ? "n az egyesület /IX. ,L°nyai utca 7 ., I• ,9 ../bővebb fel­világosítást nyújt ./..^p/B. - , •-,, ­Pro D o m o; Az Igazságügyi SegődhíVí *1 li Tisztviselők Egyesülete nehéz helyzetben levő tagjai érdekékéi ] tisztelettel kéri a t, Szerkesztőségeket a fenti sorok közlejére-. /V r ~ . i f\ t

Next

/
Thumbnails
Contents