Magyar Országos Tudósító, 1929. május/2

1929-05-28 [013]

/ Hadik János gróf nagy beszéde a buzaértékesitésről, Folytatás 4. / Egy másik megoldási módozat az állami standardirozás volna* A ki­vitelre kerülő búzát a c sepeli vámmentes kikötőben lehetne nagy raktárak­ban összegyűjteni s ott lehetne standardiroznl a minőségeket, ez azonban többmilliós befektetést igényelne, csakúgy mint a kilépőállomásokon való buzamárkázás. A gabonakivitelt tehát csak azzal tudjuk előmozdítani, ha olcsób­ban termelünk és felvesszük a versenyt az amerikai búzával. Más export ­államokban már versenyüljtételeket tűztek ki és dijazzák a jobb minőségű exportbuzát s baj az is, hogy az importállamok a magyar búzát nem része­sítik egyenlő elbánásban az amerikai búzával, A magyar kormánynak kell tehát gabona-export prémiumokat kitűznie s arra kell törekedni, hogy az állami votömag'-akció révén a buza minőségét megjavítsák, A buza értéke­sítésének kérdésébon Magyarország egymagában erőtlen és az összes európai államok összefogósára van szükség,ahhoz, hogy Európa elsósorba.n Európából fedezze gabonaszükségletét,mert hiszen az importállamok úgyis nagymértek ­ben el vannak adósodva Amerikával szemben. Nagy hibát követett el a genfi Munkaügyi Hjvatal is, amikor megtiltotta a pékek éjszakai sütését, ami nagymórtőkben hozzájárult * az amerikai buza előtérbenyomulásá­hoz, mert az amerikai búzából készült tészta gyorsabban kel az európainál. Az eurÖpal importállamoknak 60 millió mázsa búzára van évente szükségük és ennek jelentékeny részét Európából lehetne és kellene fedezni. A tetszéssel fogadott előadás után elsőnek Strasser Alfréd tőzsdetanácsos szólalt fel,aki a márkázás keresztülvitelét célszerűtlennek és lehetetlennek jelentette ki,arai tönkre tenné aisagyar gabonakereskedelmet. A kérdéshez ezután Herzfeld Frigyes, G 1 á s e r Géza, L e o p o 1 d Lajos, Tóth B, László, S t u x Sándor, és E r d él y László szólalt hozzá,, A felszólalások után Hadik János gróf külön-külön reflektált az elmondottakra,najd megállapította, hogy a magyar buza értékesítéséhez a termelési költségek csökkentősével, a minőség megjavításával, az egységesi­téssel,éa^szállitási nehézségek megkönnyítésével lehet megtalálni a helyes utat • Kivonatosnak tartaná - mondotta befejezésül-,ha a kormány hozzáfog­na a buza vásárlásához,amivel nemcsak a búzának az áresését akadályozná meg, hanem a segítségére siethetne a fagykárral sújtott vidékek gazdáinak ott, ahol a fagy következtében buzahiány fog fellépni.Végül a gazdatársadalmat mindenben egységes állásfoglalásra szólította fel, mert mint mondta, csak igy lehet eredményeket elérni. Az ülés Hadik János gróf éltetásével ért véget. /MOT/O. H I R E K * -—HALAIRA GÁZOLT AZ AUTÓ EGY KISFIÚT. A Budafoki ut és Lágymányosi utca sankánál a Bp, 20-213 rendszámú személyautó elütötte S t e f á n György 8 éves tanulót, aki szüleinél, a Budafoki ut 22 számú házban lakitfe. A szeren­csétlenül járt gyermek - mire a mentők segítségére érkezhettek - sérülései­be belehalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. /MOT/M •

Next

/
Thumbnails
Contents