Magyar Országos Tudósító, 1929. május/2

1929-05-25 [013]

/A Budai Katholikus Kör közgyűlésének folytatása./ Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter .nagyszabású beszéd­ben jellemezte Dréhr Imre államtitkárnak, a Kör uj társelnökének, egyé ni kiválóságait és hivatóttságVt arra, hogy a Katholikus Kört az 6 lel­kes igyekezetével ás. munkabirasával vezesse és általa a Kör belekap­csolódjék a katholikus akcióba. Kiemelte Dréhr Imre államtitkár lelki, jóság t, kezdeményező erriát és alkotó szellemét. Hangsúlyozta, hogy az őrrfíköü-ésé tol bizalommal várja ./. Kör"fellendülését, amelynek a budai társadalom ás elsősorban a katholicizmus szierázó központjává kell vál­nia. ;: ik ; m Dréhr Imre dr. ál lm titkár elfogódottan köszönte meg társ-: elnökké történt megválasztásit és lelkesen vallotta y magát amaz-'.' *" eszmék törhetetlen harcosának, amelyeket Mészáros János dr, érseki helytartó megnyitó beszédében a Kör vezéreszméiül jelölt meg. Megköszönte Vass, József dr. elismerő és kitüntető szavait és kár te, őt, hogy kapcsolódják bele a Budai Katholikus Kör életé nek irányításá­ba. Végül bejelentette, hogy székfoglaló beszédét a később kiülendő katholikus nagygyűlés alkalmával mondja el. Ripka Ferenc dr. tiszteletbeli elnök zárószavaiban hangozta ; ta, hogy alapitás tói kezdve tagja a Budai Katholikus Körnek. Mindig az volt a törekvése, hogy megszűnjék a széthúzás és visszavonás. Végül felhivta a Kör tagjait, hogy egymás megértésével ás megbecsülésével dolgoz­zanak a közös eszmékárt. Az elnöklő Mészáros János egyházi..elnök meleg szavakban mondott köszönetet külön-külön a felszólalóknak. Örömét fejezte kiafelstt,^ hogy Dráhr Imre államtitkár mindenben azonosítja magát az ő programjá­vá]/ és célkitűzéseivel, ami jellemzi azt a .szükséges,öaszhangot, amely az egyházi és világi vezetőség munkájában fennáll. Végül a köz­gyűlést berekesztette. « •A közOTulás résztvevői között szétosztó i iák rrivitzy Endre dr. igazgat ó: által / v legutóbbi évi jelentést,. .• ­/készitett/ ; A közgyűlés vé.geztável a résztvevők társasvacsorára ültek össze a Kör n? gy .érmében. /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents