Magyar Országos Tudósító, 1929. május/1
1929-05-03 [012]
FŐVÁROS. /AZ 1928.ÉVI ZÁRSZÁMADÁSOK. F o 1 y t a t á s. 1./ fog akadályozni. Dr.S z 8 k e Gyula szintén a kö munkák megindítását sürgette. A bizottság ezután áttér.a napirend tárgyalására. Elsó tárgy az 1928.évi zárszámadások voltak. Ere o s i Antal' az első felszólaló/ szóváteszi, hogy a fogyasztási adók lényeges csökkentését az összes partok kívánták, a közgyűlés el is fogadta, de a'belügvminiszter a közgyűlési határozatot megsemmisítette. Részleteiben bírálja ezután a káré-számadást es előadja, hogy a főváros gazdálkodása a lakosság í'ogyasztóképességét nam növeli, az 11 yen gazdálkodás t^hét helytelen. B u d a y Dezső kifejti, hogy a z áros zárnad ás okban kimutatott fölösleg voltaképpen megtévesztés, mert elmaradt kiadások kép. zik a legnagyobb részét, amely kiadásokat azért nem lehetett foganatosítani, mert miniszteri jóváhagyás-nem jött meg időjén. Hibás tehát a közvéleménynek az a felfogása, hogy .itt nagy fölösleg van és éppen ezen megtévesztő fölösleg miatt vont el a pénzügyminiszter R fővárostól tájékozatlanságból egyes jövedelmeket. Kéri o pénzügyi tanácsnokot, a jövőben, ha ilyen térmész etü fölöslegről lesz szó, akkor megfelelő kommentárral közölje ezt.K a r c h Kristóf a foszámvevőnek elismeréssel adózik a zárszámadások gyors összeállításáért. Kifejti ezután, hogy helyt-len^dolog, ha a fővárosnál ugy vannak megtakaritísok, hogy üresedésben léve állasokat későn töltenek be. Df*.L á n g Lajos szintén e lisme réssé 1 szól a z ár s z ám ad á s okról, tío szóváteszi, hogy furcsa játékok v. : .nnak ebben a zárszámadásban. A Beszkárt vagyona például akkora összegben van feltűnt•.• tve, mint amennyi a Beszkárt hat napi bevétele. Viszont a Vásárpénztárról mindenki tudja, hogy veszteségek érték és mégis háromszoros értékeléssel van felvéve. Láng Lajos még azt a kívánságát is kifejezi, hogy a főváros olyan vállalatok részvényeit,amelyekhez semmi köze sincs, adja el. . • , . B u z á t h János elnöklő alpolgármester válaszol Láng Lajosnak. A vásárpénztárt az adonyi bérletnél telén veszteség érte. Az első három év eredményéből azonban még. ezt nem le he .^g állapítani. Jfegj^azt se-;., hogy lesz-e egyáltalában veszteség. Nem len-..t tehát dzt monuanj., hog7 a vás ar pénz tár elveszitotte az alaptőkéjét. A Vásárpénztár abszolút fizet és kócos és ő fölszólítja s bizottsági tagot, hogy ha van Vásárpénztár részvénye, prezentálhatja' azt, rögtön meg fogja kapni a to/^jes árfolyam értéket, a 38 pengőt.- A Vásárpénztár dolga abszolút rendben van, egyik üzlete . c sert le g nem fog sikerülni, de még az sem bizonyos. Ami a részvény eladásokat illeti, a börzén most nehéz a helyzet, nem állhatunk tehát elő eladásokkal. Láng Lajos újra felszólal, előadja^hogy ő nem mondotta, hogy a Vásárpénztár nem fizetőképes. Azt sem mondotta, hogy az alaptőke nincs meg, csak azt állította, hogy a Vásárpénztárt veszteség érte, talán nincs is meg az egész alaptőkéje, mé<?is háromszoros értékeléssel v..n felvéve a zárszámadásba. A mi a részvényeladásokat illeti, ezekéi; három éven belül kell végrehajtani* Sebő Béla főszámvevő reflektált ezután a félsz ólaitokra, a bizottság ezután a zárszámadásokat elfogadta. Következett a Vízmüveknek önálló vagyonkezelési, intézménnyé V3ló átalakítása, ír / A-t 1/ ~ / V