Magyar Országos Tudósító, 1929. május/1

1929-05-11 [012]

P ÖV ÁR OS, —A HÚSFOGYASZTÁSI ADO REFORMJA, A főváros tanába ős törvényhatósági már a mult esztendőben foglalkozott a husfQgyasstási adó reformjával, amelynek eddigi rendszerével az érdekeltek elégedetlenek voltak. A régi rend sze­rint tudvalevően a húsfogyasztást adót a vágóállatok után darabszám szedték be. A pénzügyi ügyosztály különböző reformterveken dolgozik, ma pedig L a­tko-t te Károly pénzügyi tanácsnok, L i n g 1 Zsigmond főjegyző és H o n f f y Géza adóhivatali igazgató a Közvágóhídra mentek ki szemlére, nogy a helyszínen szerezzenek tapasztalatokat az érvényben lévő adóataálé­ról. Szó van arról, hogy a húsfogyasztást adót suly szerint szedik be, csak az nincsen még eldöntve, vájjon az élősúly utón, vagy a levágott állat súlya szerint állapitsák-o meg az adót. Az érdekes reform legközelebb foglalkoztatja a szakbizottságokat* /HOT/D. —PÁRTKÖZI KONFERENCIA ELÉ KERÜL A PIARISTA ÉPÜLET SORSA. Jelentettük, hogy a tanács tegnapi ülésén azzal vette le napirendről'a Piarista-épület felhasználásának ügyét, hogy előbb azt a kérdést tisztázzák, vájjon fennmarad-e az épület, vagy a korábbi városszabályozási tervek szerint le­bontják* A városgazdasági ügyosztály javaslata az volt, hogy az épüietber. különbözo fovtrosi hivatalokat helyezzenek el, elsősorban azokat,amelyek bőrházakban vannak, másodsorban pedig a túlzsúfolt Városházát tehermente­sítsék. A pénzügyi ügyosztály viszont arra az álláspontra helyezkedett, mér­legelni kell, vájjon nomxvolna-e helyesebb az épületet lebontani,illetvc a telket értékesíteni. Mielőtt a Piarista-épület sorsában döntenének, a polgármester értesülésünk szerint pártközi konferenciát hív össze ebben a kírdSsben./IvIOT/D. TIZENÖTÖDIKÉN NYÍLNAK MEG. A DUNAI USZODÁK. A tanács a hirtelen beköszöntő meleg időjárásra való tekintettel már május 15-én megnyitja a dunai uszo­dákat • Az Erzsébot*»hid melletti férfi- és nőI~uszódában hatvan fillér lesz a kabin és áegyven fillér közös használattal egybekötött jegy., Idény* jegyet is adnak ki, huszonnégy pengőért, a havi bérletjegy ára peoig tiz pengő leszo Á három Ingyen uszodát a Geller t-t érnél, az újpesti rak­parton a Dráva-utcánál 03 az óbudai Templom-utcánál horgonyozzák le } azon™ kivül újból megnyitják a lágymányosi ingyen strandfürdőt is. /MOT/L. -—GYERMEKJÁTSZÓ-TÉR LESZ A TISZA KÁLMÁN*TÉREN 0 A tanács hozzájárult ahhoz, hogy a Tisza Kálmán-téren az ottani óvoda mellett gyermekjátszó-teret I étesitsenek. A kertészeti hivatal a városrendezési ügyosztállyal karöltve hintával, csuszkáiéval, különböző játék- és tornaszerekkel, homokozóval, felszerelt, teljesen körülkerített játszóteret létesít. Rövidesen has nl u gyermek játszóteret létesítenek a többi parkokban ÍS./MOT/D. t»oca>— —-ÁTHELYEZÉSEK. A polgármester a közszolgálat érdekében H a n z é 1 y JÓ33C dr. segedfogalmazót az elnöki ügyosztályból a jogügyi osztályba helyezte át, míg innen dr.K a a n Viktor ld»fogalmazót a középitősi ügyosztályhoz rendelte-, Lázár Imre id .hivatalnokot a középitősi ügyosztályból az elnöki osztályba helyezte át a polgármester. "\ Ugyancsak a mai napon S o f t i c s Nándor számvevőségi főtané I csost ac elnöki ügyosztálytól a VI.ügyosztályhoz helyezte át o / /MOT/D. I —A KORMÁNY JÓVÁHAGYTA AZ ERZSÉBET LEÁNY ÁRVAHÁZ KIBŐVÍTÉSÉT. A közgyűlés \ a mult hónapban, mint megirtuk, hozzájárult ahhoz, hogy az Erzsébet Loán • / árvaháa céljára megvásárolja a főváros a Villányi-uti Notre Dame Intézet ingatlanát és épületeit. A belügyminiszter ma értesítette a főváros Étoná csát, hogy az árvaház kibővítés éhea, illetve a Viilányi-utl ingatlan mar­vájsar 1 ás l-hoa hozz a j áru 1., /* IOT/D .

Next

/
Thumbnails
Contents