Magyar Országos Tudósító, 1929. május/1

1929-05-10 [012]

F ÖV A K OS. AZ UJ FÖVüRO&I BAKTERIOLÓGIAI INTÉZET• A törvényhatóság még tavaly elha­tározta, hogy a Szent István-korházban elhelyezett régi és alkalmatlan Bak­teriológiai Intézet helyett ujat építtet. A részletes tervek most készültek el és N é m e t h y Béla tanácsnok,a közegészségügyi ügyosztály vezetője a mai ülésen mutatta be a tanácsnak. A tanács a terveikhez hozz. járult. Leg­közelebb az egészségügyi és a pénzügyi bizottság elé kerül •:. bakteriológiái Intézet ügye, azután a közgyűlés adja meg a jóváhagyást és mó 0 ebben az év­ben megkezdik az építkezést is. Az uj Bakteriológiai Intézet több mint 300.000 pengőjébe kerül a fővárosnak, A mai tanácsülés még különböző orvosi állások szervezésével foglalkozott. /MOT/D. —A IV .KERaLETI SZÉKESFŐVÁROSI KÖZSÉGI GIZELLA KIRÁLYNÉ L UiTYGILNAZIÜM tanuló ifjúsága május 8-án és 9-én jötókonycélu műkedvelői előadást rende­zett, amelynek programmján D 1 n g h a Györgyi mondta a prológot, majd E n d r ő d y Béla egyik kedves szindarabját adták elő, amelyben Be­g ids á n Mária, F ü r e d y Júlia ósFriedlánder Júlia szere­peltek. Nagy sikert értek el R o g á n y Margit és K o r n a y Valburga, akik Schiller"Stuart Mária"-jának eg-ik jelenetét adták elo. A szereplők közül sok tapsot kaptak még Sz omb athe lyi Blanka és C s e rm e 1 Klára, aki a prológot irta. Az estét P a pp V á r y Elemérné scenirozott aemzeti Hiszekegy-e fejezte be. Az elöadus rendezésééi JBaksányi Mária tanárnő fáradozott, Spillenberg Mária tanárnő a műkedvelő előadás művészi kivitelében működött közre eredményesen, Garzoné Radnay Margit ez ének, Szelecsényiné Szenthe Ilona pedig a táncszámok betanításával adták jelét tuaásuknak. Az est anyagi és erkölcsi sikere a Freybergerné Neiser Irén dr. igazgatónő vezetése alatt állu intézet kiváló szellemét dicséri. /MOT/D.

Next

/
Thumbnails
Contents