Magyar Országos Tudósító, 1929. április/1

1929-04-10 [010]

17 0 ~ 7 " H & ' T H r R í § ( plf/A. Ir.FOEKÁTÜS TANÜGY KÉRDE3SI AZ AYETEMES IvAEéENT SZERDAI ÜLÉSÉN. , |I 1927/28-ban 2 tan.lt ó-ős 3 tanítónőképző, 13 polgári iskola és mintegy 2000 elemi iskola. Ismétlő- és gazdasági iskola felett Rendelkezett a magyarországi reformárus egyház. Igen érdekes adat egyéb­kért, amelyet az i-skola-s ta tisztikából vettek, hogy a magyar református­sá, összlélekszáma, a mult óv nyarán ugymílilóhétszáznegyvenezerötszáztl­Z': nötöt tett ki és a hivők összesen ezerszárhatvannyolc egyházközségbe voltakégybefoglalva, A 6-11 éves református tankötelesek száma ugyan­akkor 151.000 volt, - ebből 76,000 a fiu és 75*0,00 a leány; az előző évvel szemboti ez a szám mintegy nyolcadfíE. százalékos sz aporodárt mutat fel, A. 12-14 éves református tankötelesek szama pedig 73,000-re emelkedett Az 1927/28 .tanévben a magyar református egyház, a népoktatás fenntartására több, mint 8 és 1/2 millió pengőt áldozott. A pro grammon szereplő tárgyakat jörészt vita nélkül fogadta el a konvent, hosszabb megbeszélés csupán a népiskolai szakfelügyelet kér­désé nél fe led öt t ki. Itt felszólaló a többi Között; Bonod ek Sándor, a közigazgatási biróság másodelnöke, egyházkerületi világ i főjegyző, Antal Géza dr, püspök, Bz,E u n Béla dr, egyetemi tanár, D ó e z i Imre dr. egyházkerületi középiskolai szabfelügyelő is. Végül ugy döntött a konvent, hogy a bizottsági javas latot az egyházkerületeknek adj ák ki és csupán később mondják ki a végső szót ebben az ügybenoMegállapitotta a kon­vent, hogy igen sok községben ninccen kisdedővó, melyben 3 nyári mezei munkával elfoglalt szülők gyermekeit gondozhatná].:, Felkérik azért a népjó­léti minisztert, hogy az Ilyen helyeken létesítendő nyári gyermekmenhelyek fenntartásához megfelelő hozzájárult a t ad.j.nn. " Tudomásul vette még b konvent, hogy a miniszter hozz'járult a makói női felsőkere sJe de Imi iskola megindításához, Ezzel az esettel kapcsolat xn azon­ban hangsúlyozza a konvent, - hogy bár a kormány iskolai elügyelt., ti jogát n vonja kétségbe, az iskolák felállítás inak és f „-nntartas anak jogába o.laszólást nem 3ngedhet 5 " Itt Be n e d e 1: Sándor közigazgatási bírósági másodelnök, is szot kért és csatlakozott a bizottság álláspontjához. A :1 törpemis ko3.uk" összevonása dolgában ugyancsak iratot irtóz tt a miniszter a konventhez. ,: Az állam felesleges tanítói állások fenntartását nem támogathatja, úgymond egyebek közt a miniszter, sőt ahhoz se.. nyújthat segédkezet, aogy egészen kicsiny egyházközségekben, a vallás ­f-1 Erezetek megterhelésével t rés arm-k fenn áskolakai;. Kiemeli s kulcusz­mihiSZter ebben az iratában, hogy a csonkaorsrág összesen fi700 népiskolája közül 23-ban a tanulok létszáma 10-em is alul van, 155-ben nem éri el a 20-at es további 360 iá kőiét nÓVéhdékeinél száma: iskolánként 23 körül jár,, ^ rei crmátus konvent tudomásul veszi a kul­tuszkormánynak azt $ törekvését, hogy a törpe-isColákat összevonni kivánja, s íi kormánnyal harmonláb ma mari.- foglalkozik az úgynevezett " íe Ikes z-tani­tos'u-ok" ügyének rendezésével. J Az elnökség névében 3 a 1 t a z á r Oezső dr. püsp ök, egyházi elaök nogyedkettökor rekesztette be a konvent, mai ülését ós annak folytatá­s á t h o In ••• pr a tűzte k 1 . / ." 0 T /E . . — ­_-- A PROTESTÁNS ÁRVA-EGE EZE ' . G \ ZASEN £E . * Protestáns Országos ^rvaegylet április 13-án, szombaton est.-, fólh rí ^rakor, a Zeneművészeti Főiskola nagy­termében jótékonyáéin hangversenyt r-aéiz, R a f f a y Sándor er, evangéli­kus püspök mond megnyitót a hangteréé' :j 3n ma jel az árvaház gyermekkara énekel. He g y i Emánuel a Zeneművészeti FÖiskuZa tanára zongorázik. Ezután ImrEl sor B e­t h i e n Margit grófnőnek a minis zterelnök feleségének f-: l olvas á s /ra, ÍZT ám 77 'mTsöa relé' ében "£ "z a b o I~c '•T~2~Z LTITíáTy" verZiei­böi olvas íel, -az árváhá- ermrmokkrrAmi^ számai után, a báró Z c m é n y ­r\ L e h e t í - grof H u. g o n n a y - beró p 3 n r s b o r g vonós négy es \ ' \ társaság Haydn b-dur vonósnégyesét .láts/á'í, A út e r Kató, h i k u s • • . j G ti á k István zongoraküs*éret - ^el truA lg' s e 3 é n y i József a Nemzeti T? Szirti iz tagja pedig ,J á. n ő o r Jő no dxp, szerzeményeiből ad el8,B u r a • v| j / Sán ; or ós cigányzenék - yá .d-J rot^m.A,. Jeryeket a ? r> tesfcáns Orszá; os Arva­f Z3 t h'" 7 /víz . jSz'-mén'rház-;é"" lm' éo a LmZ jn-.a '• '•_ nrotéstáhs lelkészi hivatalok 1 firj^t -r .v./— / - ~ |

Next

/
Thumbnails
Contents