Magyar Országos Tudósító, 1929. március/2
1929-03-21 [008]
GROF HADIK JÁNOS NAGY BESZÉDE A MEZŐGAZDASÁGI VÁLSÁGÉOL ÉS A KARTELLEK ELLENI HARCRÓL. — Az OMGE közgazdasági üzemi és számtartási szakosztályainak és a pénzügyi és adóügyi bizottságok együttes ülése. Az Országos Magyar ü azdasári Egyesület közgazdasági, valamint Üzomi és számtartási szakosztályai, továbbá a pénzügyi ós adóügyi bizottság: ma délután 5 órakor a Köztelek székházinak nagytermében gróf Hadik János elnökletével együttes ülést tartott, amelyen a szakosztályok tagjain kivül nagyszámban vettek részt a gazdahétre Budapestre érkezett vendégek, valamint mezőgazdasági életünknek számos kiválósága. Az ülést gróf Hadik János nyitotta meg, aki a következőket mondotta: - Még 1927 december 11-én elhatározta a KÖZ tűiken m etartott országos gazda gyűlés, hogy felkéri az OMGE országos közgazdasági szakosztályát a mezőgazdasági válság okainak és orvolása módjának beható részletes tárgyalására. Közgazdasági szakosztályunk a megbízás alapján clhatározta a multévi tavaszi gazdahét során tartott ülésén, hogy országos adatgyűjtést indit a mezőgazdaság helyzetének felderítése céljából és egyúttal az összogyüjtendő számszerű adatok feldolgozása és elbirálása után tanulmány tárgyává teszi azt az alapvető kérdést, hogy a változott világgazdasági ós vámpolitikai helyzet a mezőgazdasági termo lésre nézve ino módosításokat tesz szükséges sé a termelés rendjének beosztásiban, a termelési" irány megállapításában, a hitelszükségletek kielégítés ében és általában egész mezőgazdasági ü z o mv11 e1ünkben. A most egy éve, r%éc cius 24-én megtartott szakosztályi ülésünk, valamint az ezt követő folytatólagos ülések megerősítették az 1927. , évi országos gazdagyülés ama megállapítását, hogy mezőgazé. ség unk válságos helyzetének okai három csoportba oszthatók. -AzjilsÖ csoportba tartoznak a világgazdasági okok^ a: .elyek a -il;égkor jüktura változásénak vannak alávetve, ilyenek az általános vám olltikai olzárkózási rendszer, a hitelkamatnak a pénzpiaci helyzettel összefüggő drágasága os a világtermés alakulása. — A második csoportját az ótoknak azok alkotják, amelye]-: az államnak, a törvényhozásnak vagy a kormányzatnak bizonyos a -rárpolitikai intézkedéseivel elleiisálvoz atók, illetve orvosolható":".. Ide tartozik a közterhe]: megállapítása, a vámpolitika irányának m... szabása és mindazok a törvényhozási és.kormányzati, valamint közigazgatási intézkedések, amelyek a tor-nLs es az értékesítés megjavítása erdekében törtérinek* — Végül a gazdasági válság okainak harmadik csoportj tt, a maganvagy üzemgazdasági okok alkotják, vagyis azok, amelyek a •-na zc a sági .üzomvit* lbon rejlenek, amennyiben a mezőgazdasági üzemek jövedelmezőséget erősen befolyásolja az, hogy milyen termelési ágakat karolnak fol, milyen költségről termelnek ós milyen üzemi irányt követnek. Ez az a csoportja a gazdasági válságot előidéző okoknak, amelyre az égyos térre löknek is van vagy lőhet befolyásiak, minélfogva az egyes gazdák i azdaaági tevékenységének irányit ás a szempontjából ' rácépen az ebbé a csoportba tartozó válságtényezők beható vizsgálatára van szűkS ég . -A közgazdasági szakosztály tavalyi sorozatos ülésein lefolyt tanácskozások eredményeikén* n a nyáron országszerte megindult az adatgyűjtő tevékenység, melybe több mint ötszáz számtartást vezető kis, közép és nagy gazdaságot kívántunk bevonni, azonban felhasználható 7 adatokat csak körülbelül a felhívott gazdaságok felétol, 252-tól / / Folytatása következik. /