Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-05 [007]

/ André Lcthe előadása az Akadémián a kubizmusról. Folytatás./ Ezután egynéhány kiváló Faál László - képrepredukciot vetítettek. Az elnök beszéde további során nagy elismeréssel adózott a N mzeti Szalon kiállítása ak,.amely fontos üvészi esemény c két nép közötti barátság sze.:pont E bel is. Hozzáfűzte,/hogy reméli, gyakrabban lesz a argyar nép ­nek szerencsije a franci' művészekhez, ami annál Is inkább lehetséges, mert ne.; -ly? a nagy a távolság Budapest és paris között. Az elnök végül meleg elismeréssel emlékezett meg E ó z s a f f y PrzsŐ, o Szépművészeti Luztu;, igazgató-őrének iminká jár ól, aki a kiállítás megrendezésén Sókat fóraő.ozott. 9 1 a t z sszkár megnyitóbeszéde után R ó z s a f f y Dezső tartott rövid -ugyancsak francianyelvü - előadást a francia ti sto-irókról. Beszélt Delacr- Isról, és a többi régi nagyságokról,..a jó áttért a modernekre,akik valamennyien szükségét érezték annak, hogy tollal is meg­védjék művészi elveiket. Ezen közé tartozik André L-t h e is, aki hazá­jában a .művészeti képviselők elsői közé tartozik s akinek köszönettel ta? ­tózunk .ut is,azért is,hogy az itt rendezett francia kiállításra müveinek legjavát kalete el. A nrg; tetszéssel fogadott művészeti értekezés után André L ö t h e kezdte .eg alt 1 ános figyelem közben előadását. Ennek keretében azt fejte­gette, h 'gy egy műalkotást meg lehessen érteni, ahhoz érzelmi érdektelen­ség szükséges. Nem aszerint;ke 11 megítélni_a müveket, hogy azok mit ábrá­zolnak, hanem aszerint, hogy az ábrázolás miként történik. Az alketó ke­; délya.Ilap -tábí kell a szemlélőnek belehelyezkedni. Ha egy; prehisztorikus - --rajzot'- nézün-k-yieeglepő az azon k ife j-e-zAsre.. _j.uto.t..t. ..geLnt-xd^.irei; J:uöa^..» j^ek ­ben a ,iüv ékben tajirJtoreshetnek á legtisztább .elemealt találjuk.. Ugyanezeket az elemeket fedezheti fel a néző a néger fotis-ábrázolásban, r- maximéi és egyipt m-i 'műalkotásoknál. Ezek a tények nem. puszta.véletlenek, mert ugyan­ezekét találjuk a renáissancé tudomány-művészeinek 'munkáiban is. - A . legnagyobb, művészek é s -művészi, irók _fca,ng suly• • zzák r . geometria fontossága^ á.. művészétben, é hagy . f ö.ussin hár 1' feltételt szabott ''H*­muvészi • ik t :'so knál: a .rend,' a . kifejezés módja, és -a' forma..- v lt,; '' htóa számira. A ft.s'tményeknel főképpen a szellemi elenekre ke 11 súlyt helyezni, s nem az anyagi vonatkozásokra. Bemutatott' Lol-he André az előadást kísérő' veHtett ref redukciók során egy Plca.ssc. . -képét Is-.ennek nagy a rázat áhczk, hozzáfűzte, hagy ezen a. képen hiány óznak .a közönséges ..elemek,festő ' . . csak a szellemi _ elei..ek ábrázolásara törekedett. -Ugyanezt 'vall ja Mállérríé * a Költészetben. és Debussy""a zenében. 'Például egy vízzel telt aancsonál, ha ábráz láar'. kerül ..a sor. a kano sónak ..az átlátszósága a, .felsőbb ideális probléma,.. Ez, olyan tulajdonsága ' ügy,tárgynak,amelyet ."-n./Cgiassággal nem ieUet visszaadni.' ,'./.':- . - . . E.. -, -'***'"" " * • A nagy tapssal fogadott előadás után Ahdré L p t *h c a közönség^ kívánságára ..még bemutatott .egynéhány egészen modern francia f éstmeny-re-;..­pr .duiíoi °t,;;, elyekke 1 .érzékeltetni akarta a mai modc rn . franci' -f .stésze&I_ irány sajátosságait -és,' értók'oit., ... ..." ' ' . V... -." Végül arról beszélt' a rendkívül könnyed st41usban és élvezt te's* modorban előadó francia, festő, hogy mintegy nyolc nappal ezelőtt vonult., be a luxembourgi hire-s képtárba,.-., mrdern franci? /festészet, a., elyriek. kép ­viselőit eddig " vadaknak " neveztéká modernek, "közé tartoznak;Seurat, Segonzac , -Eangum, Laps-ade, Laurenzin, -Vlamihek és "mások. :>''••'" A modernek' 1 bevonulása nagyon f ont c-s. művészeti esemény a. festészet - törr éne tében, mert ' egy lépéssel előbbre vitte az uj irányt. ' *•. .-,'.'. ....... J '-s té_ kilenc óra.kc r a progresszív műv é s z t ár s a s ág ok - Fészekben disze.s bankettet . rendeztek André L.o t". h' e tiszteletére .".Itt - émlífj'ük '. • • meg, hogy André Lcthe csütörtökön délben . 12 • órakor" a Né.mZet'i Szalonban előadást tart : * A festészet viszonya a természethez és a löltészéthez'''.. I címmel. ,/L OT/St. .. ,'" ', .'á,'-" •'/.'";.' \_ ... 1 ^ •"••*-' 3.';'. omv//' ' ^**jH

Next

/
Thumbnails
Contents