Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-11 [007]

EGYHÁZI Hl R EK. # GűDE InJÓST NAGYKORÖSI LELKÉSSZÉ ^VÁLASZTOTTÁK. NagykorÖsrál .jelen­tik, Rogy az ottani református egyház egyik lelkészi állását, a ne .rég el_ lunyt B 8 k ó József örökét tegnap töltötték be. Nagy érdeklőnés nelletft folyt le ez egyházi közgyűlés, melyet az egyháznegye megbízásából H e­t e s s y Kálmán dr. egyházmegyei lelkészi, J o ó Gyuía dr. jof akadémiai dékán, egyházmegyei világi főjegyző, továbbá Jalsoviczky Károly dr. miniszteri tanácsos és 0 z e ,g 1 é d y Sándor ceglédi l.lk'é&z vezette. A presbitérium tudvalévően már njaiény héttel előbb ugy határozott, hogy az crszá emez egyik legtekintélyesebb ref orrátus gyülkezetének élére,v Riasz­tási harc ne II 'óz és évei, Göde Lajos budapesti püspöki másodL elkészt, Ra­vasz László dr. püspök lelkészi helyettesét hivja meg. A tegnap tartott közg'dilés $ presbitériumnak ezt a határozatát magáévá tette és Göde Lajost megválasztotta, A választás tizenöt nap nulva emelkedik jogerőre. Göde Lajos már eddig szép papi pályát futott be. Szekszárdon töltött tizenhat évi lel ­készkedés után került Ravasz püspök nellé és ebben a nagy nu:ű: bírást,rendkí­vüli intelligenciát követelő állásban pompás rátermettséget ..irtatott .Annak idején egyik legkomolyabb jelöltje volt a protestáns tábori püspökségnek is. A főváros egyházi élete mindenesetre sokat vészit Göde Lajos távozásával. SZÁSZ E.E OLY-EMLÉKÜNK.P A TEOLÓGIÁN. A budapesti református teológiai akadémia vasárnap este magas szinvonali emlékünnepet rendezett, melyen Szász Károly, a P.unamellék néhai püspökénei' alakját idézte fél. A teológiái vegyeskar, Losonczi Lajos tanár vezetésével énekszámot adott elő bevezet-ül, K ama r~ István teológiai tanár imádkozott, áiajd Csűrös István vallás tan ár mondott Megemlékezést. Csűrös, aki hosszabb, ideig titkára volt Szász Károly püspöknek, kedves, közvetlen vonásokkal állítot­ta a hallgatóság elé a kitűnő egyházi férfiú, a bölcs ember, nagy lelkipász­tor személyét. Kis s Sánaor teológus Szász Károly költeményei­ből szavalt és nagy sikere volt a t.bbi előadóművésznek: Ke-lény ^ezső és Nagy Géza zeneművészeti főiskolai tanároknak, R.Simonffy Margót szev&lójr és Opler Elza énekszámainak is. Végül Ravasz László dr. püspök Bibliát magyarázott. /MOT/F. ELGADAS RÁKOSI JENŐRŐL A NYÍREGYHÁZAI LEÁNYKÁLVINEÜMBAN . N-iregyházáról jelentik, hogy az ottani l"ánykálvineun disztermében tegnap in érdekes elidást tartott R A kosi Jenőről vitéz Kőszegi Frigyes, a hajdú­böszörményi f iukálvineun igazgatója. Kőszegi Frigyes Rákosi j; ne drámairól arcképét festette meg, majd szólott műfordításairól, m.aryarositó törekvései­ről, hírlapiról érdemeir81.Végül kifejezte azt a veszteséget, amely Rákosi el­hunytával az integritásért küzdő magyar nemzetet érte. /MOT/F. CSERKaSZ-EST• A vecsési 83-as "Attila" cserkészcsapat, a községi Kultúrház­ban tagnap kiválóan sikerült müv^szestét rendezett, a -.elyen molnár Fri­••"'63 dr. külügyi főtitkár bevezető beszéde után, helybeli urileányok és fiatalé ibefcék alkalmi darabot adtak elő, Serényi Károly dr. zongorázott, Pelkln Guido és Pálffy Mária a mostanában feltűnt jeles fiatal szerző ­Teghze-Gerber Miklós-dalait énekelték, a szerző zongor'akiséretével. Teghze­Gerber Miklós nég Thomee Józsdkf szövegére irt melodrámájával is czerepelt, ezt .Ábrahám Magda szavalta. Közreműködött még: B.Nagy Piroska és L.Fodor .. --cgit es a helybeli Uri Zenekar is. /MOT/F.

Next

/
Thumbnails
Contents