Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-11 [007]

FŐVÁROS /A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG JLESE . Folytatás. 3./ Ellensúly ózni kell az utódállamoknak azt a törekvését, amely a magyar lakosságot úgyis el akarja tőlünk idegeníteni. A polgármester jelentését amely komoly munka és igen sok megszívlelendő megállapítást tartalmaz,el­ismeréssel tudomásul veszi. C s i 1 1 é r y András rámutat arra, hogy a háztulajdonosok noi.i tartják be a köztisztasági, világítási és egyéb szabályrendeleteket. Ma. is seregestül vannak Pesten rosszul, vagy sehogyan világított lépcső­házak, kapualjak, ahol még Sáppal is szinte életveszélyes a járásikéiés. Az összes világitóudvarok, kevés kivétellel, szemétdombok, melegágyai a fertezo betegségeknek. A közös illemhelyek leirhatat lan állapotban van­nak. Kéri a polgármestert, hasson oda, hogy az elöljáróságok lehető leg­szigorúbban érvényt szerezzenek a házak belsejére vonatkozó világítási,köz­tisztasági és egyéb közérdekű rendeleteknek. S i p ő c z polgármester felelt a felszólalásokra. Köszöni a beható bírálatot és az elismerő szavakat. Jelentése, melyet Lázár Miklós 'mély tanulmányra valló felszólalásában Is elismert, - valóban a közgazdaság nehéz helyzetében látja a bajok foforrását. Ebből fakad a lakáskrizis is, amellyel Platthy foglalkozott. Véleménye szerint a lakásépítés a mrgáhosok feladata, mégis előfordulnak olyan abnormls korszakok, amikor a magéntőke nem tud eleget tenni feladatának és amikor a hatóság kénytelen kezébe venni a lakásépítést. Igy volt ez Bárczy lakásépítkezése idején és most a háború után is. E téren a fováres igen elismerésre méltót alkotott. Az ominó­zus nyomortanyákat kevés kivétellel sikerült megszüntetni és reméli, hogy a meglévő egy kettőt is hamarosan eltüntethetik. Ha a kormány megfelelő se­& élykézet nem nyújt, ugy a főváros lesz kénytelen a' maga erejéből ujabb emberhez méltó lakásokat építeni, de reméli, hogy a népjóléti miniszter gondos segitő beavatkozása ezúttal sem marad el. A főváros a középosztály lai-cásszükségletót is igyekezett már eddig is kielégíteni, ezt szolgálták a kisL akásos bérházak, A főváros most foglalkozik azzal a gondolattal is, hogy parcellázás utján segíti hozzá a középosztályt családi h^zak építéséhez. Szűkszavú kénytelen lenni enné], a kérdésnél, mert telekspekulációra vezethet­ne a tüzetesebb információ. Reméli, hogy a főváros rövidesen ra< gt a léi ja a megfelelő módozatokat. Gál Jenőnek a. *•. '.y honosítás kérdésében elmondott szavaira az a felelete, hogy'a főpolgármesterrel bt széli meg ezt a kérdést és érintkezésbe lépnek a belügyminiszterrel. Megismerik a bel ágyminiszter felfogását és reméli, hogy e téren is sikerül a méltányos elintézés módját megtalálni. A házak belsejét szigorúan ellenőrizteti. Lázár Miklós felszóla­lására mé t , rnnyabm reflektál, hogy tévedés részéről az a felfogás, mintha 0 a kormány működését akarta volna kritizálni. Ö csupán.a létező tényeket állapította meg és szögezte le. Egyébként Lázár Miklóssal általában egyet­ért, csak a végső konklúziókban különbözik, annál is inkább, mert Lázár Eiklós tulsegosan pesszimista. Reméli, hogy a kormány segítségével és a törv ényhat ós ág hat­hatos közrenüked ősével sikerül a polgárság helyzetén, a gazdasá t .i bajokon enyhíteni. A törvényhatósági bizottság ezután a polgármesteri jelentést teljes e 0 eszében tudomásul vette. Következett a tiszfiíoorvosi jelentés.A félévi jelentést - melyet ar elobo ismertettünk - valamint a február havi jelentést a bizottság hoz­zászólás nélkül tudomásul vette. A februári jelentés szerint a sz-ékesfóváros .közegészségügyi állapota februárban az előző hónaphoz viszonyotva k e d­v l- z Ő t 1 e n n e k mondható, tekintettel az influenza járványra. A februári összes hevenyfertőző megbetegedések száma azonban az Influenzát Kivéve jelentékenyen kevesebb volt, mint az előző hémapban. Az összes ese­tek száma 750 volt., 310-el kevesebb, mint januárban. Emelkedett a kanyaró Pl-el, u járványos fültőmirigy1ob 13-al, a vörheny 8-al. Csökkent a bárány­himlő 280-al, a diftéria 67-el, a hastífusz 20-al, a sz a márhurut 14-el és a vérhas 10-el. Trachoma 6 esetben, fordult elő, gyermekágyi láz 2, járvá­nyos agyhártyalob 3. Gyermekparalizis, lépfene és veszettség nőm volt. Saövodményes influenza esetet bejelentettek februárban 609-et. /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents