Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-08 [007]

--- ZU PRóNAY-RANZENBERGER ÚGY /Folytatás 2, kiadáshoz./ A járásbirósági iratok ismertetése után Mondada Jenő dr. védő felszólalá­sában arra hivatkozott,hogy PrOnay Pál jogos •nvédelemből járt el és kérte a járásbirósági itélet megváltoztatásával PrOnay Pál felmentéset. Eudinszky Lajos dr. viszont az itélet helybenhagyását kérte. Rövid tanácskozás után a törvényszék kihirdette Ítéletet, eszerint^ a járásbirósági Ítéletet helyes indokainál fogva helybanhagyha. Mondada Jenő dr. semmiségi panaszt jelentett be a jogos ünvédelem meg nem állapitasa miatt. /MOT/ Ma, VASZARY JÁNOS ÉS BOKROS-BIERMANN SZOBRÁSZMŰVÉSZ PERE. Bokros-Biermann Dezső szobrászművész pert inditott Vaszary János festőművész ellen, amelyben kártérítés cimén 4ooo, illetve lo.ooo pengő megfizetését kó* ri. Biermann keresetében azt adta elő, hogy a velencei XVI. nemzetközi ki ­állításra beküldte Újvári Péter cimü szobormüvét, amelyet a zsűri el is foga dott. A szobrot a többi kiállítási anyaggal együtt le is vitték Velencébe, azonban - amint Biermann keresetében elmondra - Vaszary János, aki a művésze ti rendezés vezetésével volt megbízva, önkényesen kihagyta az ő szobrát és igy nem is került sem a katalógusba, sem a kiállítási darabok közé. Mindezek előrebocsátása mellett ö 0 kros-Biermann Dezső anyagi kártérítés címén 4ooo pengőt, erkölcsi kár fejében pedig lo.ooo pengőt.kért-Vaszwry János terhére nofritéíni, , .. . Nyiry Zoltán dr. törvényszéki bíró ma tartotta: az ügyben folytató­lagos tárgyalást. A mai tárgyalasun a felek személyesen is megjelentek és Vaszary János szóval is előadta a keresettel szembeni védekezését. Kijelen­tette, hogy bár ő volt a kiállitás művészi rendezője, a teljhatalmú meg­bízott Kertész K. Róbert államtitkár volt, aki a kiállitás! anyag kiválasztá­sa körül a kultuszminiszter megbízásából járt el. Ha tehát Bokros-Blermann soobra kimaradt a kiállitás! anyagból - hangzott tovább az alperesi vedeke&x zés - az Kertész Ji . Róbert tudtával és bejegyezésével történt. Megjegyezte még Vaszary János, hogy nemcsak B 0 kros-Biermann szobra maradt ki, hanem a zsűri által elfogadott anyag mintegy harminc százaléka. Ö negyvennyolc ké?et küldött a kiállításra s ebből huszonnyolc maradt ki, Nyiry dr. a felek felszólalása után ismertette a képzőművészeti tanács által beküldött iratokat. Ezek között a kultuszminisztérium kinevezé­sét, amelynek értelmében a kiállitás XJSÍJXX rendezésének teljhatalmú megbí­zottja Kertész K. Róbert h. kultuszállamtitkár. A felperesi ügyvéd több tanú kihallgatását kérte, és a bíróságba tárgyalás elnapolásával elrendelte Kertész K. Róbert kultuszállamtitkár és Eaas Aiad^j. a r , kultuszminisztérium! osztálytanácsos tanúként! kihallgatását mert enélkül az ügyet érdemben eldönteni nem lehet. A biröság'a hivatali titoktartás feloldása érdekében megkeresi a kultuszminisztert, /MOT/Sy. EGY' HETVENNYOLC ,ÉVES KOLDUS BOTRÁNYOS KORI ÁNYZOS' : RTt-' ST PPRP A biintetőtörvényazék Av^ix-tanácsa a mai napra tűz t?ki sKóvics Jó zsef faszobrász kormányzo s értési peréhek tárgyaiásat. Simonovicsot már háromizben itélte el a törvényszék kormányzo s értés miatt és maugyanezért a b ncselekmenyert negyedszer vonta felelősségre a bíróság. A kormányzosérté­sen kívül meg hatósági közeg elleni erőszdc és engedélynélküli k nyöradomány gyűjtés ital miatt is vadat emelt az ügyészség Simonovics ellen. A vád sze-int Simonovics jnult ev nyarán a Kálvin-téren koldult. A járókelők panasszal for­dultak az orszemes rendőrhöz / hogy az öreg koldus inzultálja azokat a járó­kelőket, akik nem adnak neki könyöradományt. A rendőr igazolásra sz°litotta fel az öregembert, aki nem tudta magát igazolni, mire a rendőr elő akarta allitani a kapitányságra. Simonovics nem akart engedni a rendőr felszólítá­sának, leült a földre, rúgkapálózott U gy, hogy a rendőr végöl is megkötöz­te, s ugy kisérte be az őrszobára. u tközben &ímc#>*nri<*4i -a. i«wm4»T*>szemé­lyét reprodukálhatatlan kifejezésekkel illette:. - ­Szuronyos fogházőr állitotta a 78 éves v &dlottat a biróság elé. Avedic elnök a kihallgatás megkezdése előtt megengedte^ Jiagyx az öreg Simonovicsnak, hogy ülve terjessze elő védekezését. - Bűnösnek érzi magát?- hangzott az elnök első kérdése. - ügy an hagyjanak engem békén - mit akarnak tőlem - méltat lan­kodott az öreg. Semmi közöm a bírósághoz, \r\ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 'folyt.köv/ M

Next

/
Thumbnails
Contents