Magyar Országos Tudósító, 1929. február/2
1929-02-21 [005]
REND ÍJ RS ÉG. ELFOGTAK ÜGY KIEAKATFOSZTOGATÓT. G a n .7 G Vince, Illés László és S e d 1 v i József szökésbon levő, s padógó Feri néven ismert társát a rendőrségnek sikerült elfognia, aki T o t h Ferenc iovaslerényi születési 30 éves szabócégeddel azonosnak! ez-évu január és február hónapokban f entno vezet t s már korábban letartóztatott társaival egyetemben az edcligi megállapítás szerint 4 kirakatot fosztott ki. A rendőrség letartoztatta. /-OT/ H. ELŐFIZET Ó'KET GYŰJTÖTTEK EGY NEM •LÉTEZŐ HETI FOLYÓIRATA. A Divat Hírlap cie.on, nem-létező folyóiratra M ü 1 1 e r Jenő 35 éves foglalkozásnélküli kersskedősegéd és K a k u s z i Zoltán 34 éves magántisztviselő 12,- pengő és 24,- pengő előfizetést gyűjtöttek ugy, hogy előzetesen telefonon felhívták :. károsultakat, akiknek egy-egy jóismerősükre való hivatkozással nján1 •:ták ezt a"keresztény szellemben irt s az előkelő társaságok által erősen frekventált" lapot. A nyugtákat prezentálták az előfizetőknek, apénfct felv tték, de a lapot nem szállították. Eddig mintegy 25 esetben sikerült nekik ily-módon a hiszékeny embereket becsapni. Kakuszi Zoltán ós I/.üller Jenő .Ilon összesen 5 körözés van kibocsátva. A rendo 'ség mindkettőt letartóztatta, egyúttal kéri a károsultakat, akik eddig még feljelentést nem tettek, hogy a f őkapitányságon.--II . emelet 162 számú szobában jelentkezzenek. /MOT/' H t (A; HÍREK, • • " M A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKAIÉKIA február 25.-én, hétfőn délután 5 órakor ^ösz.szos ülést tart, melynek tárgyal: Be rzeviczy Albert megemlékezése Rákosi Jenő elhunytáról és K é k y Lajos jelentése a Vojnits-jutalomról. /MOT/B. AZ LEZGÉBET NÉFAKADÉMIA TANULL'JvNT'T KIRÁNDULÁSA. Február 24.-én, vasárnap rendezi rz Erzsébet népakadémia legközelebbi tanulmányi kirándulását. A Néprajzi Múzeum gyűjteményeit tekintik meg. Találkozás reggel háromnegyed 10 órakor a népligeti 5 és 61-es villamosok végállomásánál. A félnapos kirándulás vezetője a múzeum egyik tisztviselője. /MOT/B. 13ZTORSZÁG NEMZET'4 ÜNNEPE. A Turáni Társaság ma külön ünnepet rendezett Észtország felszabadulásának 11-ik emléknapja alkalmából. Az ünnepélyt F .. i k e r t Alajos elnökhelyettes nyitotta meg, ecsetelffe^okon-népek öszsz--tartozás a eszméjének fontosságát s vázolja azt a SZÍVÓS küzdelmet, amely** 1-el észt testvéreink kivívták függetlenségüket. Utána Bán Aladár dr. alelnök az észt irodalom egyetemes értékeiről tartott előadást. Az észtök neve főleg népköltészetük révén vonult be a múlt század közepe táján az európai irodalomba. Népköltészetük legragyogóbb terméke nemzeti eposzuk: a Kalevipoeg, amely nemrégiben látott napvilágot az előadó műfordításában, magyar nyelven. A auirodalom terén is vannak az észteknek Európaszerte ismert-nevü tehetségeik, de legmagasabbra fejlődött az észteknél a folklór-tudomány. Végül báró S z e n t k e r e s z t y n é Nyegre Rózsi adott elő nagy átérzéssel és művészettel néhány szép észt költeményt,Bán Aladár fordításában* Az estélyen mag ielent Észtország bndapestvi konzulja, valamint a nálunk időző észt dalénekosnő, Ma sing Ella és nagyszámú előkelő közönség./MOT/B. y> n