Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1
1929-02-04 [004]
---AZ EGYSÉGES KÖZSÉGI POLGÁRI FART ERTEKEZLETE. Az Egységes Községi Pol. gári párt Kozma Jenő elnöklésével hétfon este értekezletet tartott, •nolyen az elnök mindenekelőtt elparentálta a Községi i akarékpénztár el * hu lyt alelnökét, B á r c z y ^ezsőt. Ezután a szerdai közgyűlés nacirendjére kitűzött előlj árc-válás ztássál foglalkoztak és a párt elhatározta, hogy G u t h Ferencre szavaznak,Foglalkozott az értekezlet a szerdai plehánosválasztással is, majd belvárosi Horváth Károly, a BESZKAR 1 ? vezetésével kapcsolatos kérdéseket, továbbá a Vásárpénztár ügyeinek elintézését sürgette meg és a fővárosi törvény reviziója tekintetében intézett kérdéseket az elnökhoz. Kozma Jenő bejelentette, hogy ugy a BE3ZKÁ1T, mint a Vásárpénztár vezetésével kapcsolatosan megoldásra váró kérdéseket a közeli napokban fogják elintézni. Ezután a készülő fővárosi törvényről informálta kimerítően a pártot és rámutatott arra, hogy az Egységes Községi Polgári Párt ugy a közgyűlésen, mint a kerületekben állandóan erősödik. Az adóvégrehajtások dolgában elérhető kedvezményeket tették ezután szóvá és a pártértekezlet azt a kívánságát fejezte ki, hogy a kisemberek adOvégrahjtásánál a hatóságok lehetőleg méltányosan és kíméletesen járnak el. Osilléry Béla pénzügyigazgató megnyugtató felvilágosításai után szóvá tették egy szociálpolitikai tudományos Intézet felállításának szükségességét, végül egy indítvány kapcsán elhatározta az értekezlet azt is, hogy a helyes táplálkozás tanításának az iskolákban való bevezetését helyesnek tartanák s ennek érdekében inditványt nyujtanait be a legközelebbi közgyűlésre. Iw a r t i n János az összeiróküldöttségek feladatait tette szóvá, mely felszólalással kapcsolatban a párt figyelmezteti a polgárságot, -hogy választójogának biztosítása érdekében jelentkezzenek az összeiró-küldött3égőknél. Horváth ivároly felszólalása után a párt elhatározta, hogy a kereslcdői és ipari érdekek védelmének megvitatására bizottságot küldenek ki,amelybe G i r a r d i Tibort, H o 1 z e r Sándort és H u b e r t h Vilmost delegálták. Végül B e c s e y Antal a szegényebb tömegek nagy nyomorára való tekintettel a főváros szociális tevékenységének,különösen a gyermekétkeztetési akciónak, az ingyen tej - es leves- osztásnak nagyarányú kiterjesztését indítványozta és a párt el is határozta, hogy ilyen értelemben megkeresést intéz a főváros illetékes ügyosztályához. Kisebb jelentőségű ügyek letárgyalása után az értekezlet féltíz óra után ért véget, majd a Polgári Egység Klubjának tagjaival közös vacsora volt, melyen több mint százan voltak jelen./EOT/l). H I R E K . VILLAMOS ES SZEíIESKOCSI KARAMBOLJA. Hétfőn este a bécsi ut 70 számú ház előtt egy villamos összeütközött a vele szem>e-jövő szénnel megrakott teherkocsival. Az összeütközés következtében a kor sin ülő Császár Miklós 40 éves szenes-munkás, aki a Vcrösvári ut 144 számú házban lakik, lezuhant az úttestre és balbokáját törte,mig G i 1 1 k Márton 40 éves kocsis, aki a Bécsi ut 124 számú házban lakik, a lezuhanás következtében agyrázkódást szenvedett. A mentŐK mindkét munkást a Margit kórházba szállították. /MOT/K.