Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1

1929-02-11 [004]

HALÁLOS SZERENCSETIiEKSÉQ A SOMOSKŐÚJFALUI. BAZALTBÁNYÁEAN . Megdöbbentő és halálos kimenetelű szerencsétlenség történt két évvel ezelőtt a Somoskőújfalu határában lóvő,8 a Somoskőújfalui bazaltbánya rt. tulajdonát képező bányába^, ahol 12 méter magasságból két bányász lezuhant,akik közül az egyik nyomban szörnyethalt, a másik pedig sylyos sérüléseket szenveditt. Az egyik kora reg elén a szokásos munkaidőben a bányatelepről el­indult egy szerelvény, amely tizenkét bányacsillét t$lt maga előtt, ^zekben a bányacsillékben két-két munkás foglalt helyet,akik ilyen módon gyorsabban és kényelmesebben akarták a bányához vezető meredek utat megtenni. A hegy legmagasabb pontján amikor a vonat befordult C& áthaladt egy kis hidon, az egyik bányacsille meg nem állapítható okból kifolyólag kisiklott, felbillent, s a bentülő Eellánder Féter és László Boldizsár bányamunkások nagy Ívben lezuhantak a 12 méteres szakadékba. Bányatársai nyomban a segítségére siettek hordágyon beszállították a legközelebbi kötözőhelyre,ahol a bányaorvos mind­két embert ápolás alá vette, xX azonban csak Helladder Péteren sikerült segi­teni, mert László Rcldlzsár r ^ vid szenvedés után meghalt. Az gyészség Kelemen István üzemvezető mérnök és néhány más alkal­mazott ellen emberölés és súlyos testi sertés vétsége cimén emelt vád at, A főtárgyaláson Kelemen István mérnök azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy a billenő csillékben nem szabad személyeknek utazni. A biróság Kelemen Ist­vánt 2oo pengő pénzbüntetésre itélte, a többi vádlottakat részben felmen­tette ,részben pedig az ügyész vádelejtése következtében az eljárást megszün­tette .ellenük. A királyi Ítélőtábla Pusárdy-tanár.sa Kelemen István büntetését 5oo P engŐ pénzbüntetésre emelte fel.Az itélet jogerős./MOT/K. A NAGY ISTVÁN ÜGY TÁRGYALÁSA. Az. Irlfiluenz a járvány most már a bíróságok működésében Is kezdi erősen éreztet­ni látását. Mint megírtuk, mult héten a Nagy Istbán-ügy főtárgyalását szerdán és fenteken nem lehetett folytatni, mivel Kéry Ist án dr., a Fatay-tanáes x%± egyik tagja influenzában megbetegedett. Ma délelőttre kitűzött főtárgyalásra Kéry bíró már megjelent, viszont vitéz ^ádassy Jenő dr. törvényszéki biro, ah aki °ddig mint pötbir A volt jelen a tárgyaláson, betegedett meg. Ez a körül­mény azonban nem akadályozhatta a tárgyalás megtartását, amelyet fél tíz óra ut ;-.n néhány perccel nyitott meg Patay István dr., a büntetőtörvény szék másod elnöke, A tárgyalást- most fc ntók kezdve" már nem az esküdtszéki nagyteremben,hanm ne.ir az 'agyán csak a második emeleten lévő és az Alkotmány-utcai frontra néző nagy tárgya litere írben tartják meg, ahol tudvalevőleg a T*reky-tanáos szokott oetenkint két -Ízben tárgyalni. A teremcsere oka az, hogy az esküdt széki terem füt/.etéáe körülményesebb ős meglehetős nehézségekbe ütközik. A tárgyalás megnyitása után üchtmann Miksa értékpapirügynököt ual gatta kl első tanoként a törvényszék. Kisebb jelentőségű vallomásában elmen­te tta.hogy nem tud arr°l, hegy az az értékpapirkereskedő, akivel '& összeköt­tet esten állctt, kínfck a számára vett értékpapírokat és hogy Nagy István dr. tőzsdédet t-e ott egyáltalában vagy sem, Balázs Ervin bankhivatalnok ugy val­lott .hogy négy-öt évvel ezelőtt Ismerkedett meg Atbaziában Nagy István dr. V Ir'Á-al." 1027' februárjában látta Nagy Istvánnét a tóagyar-°lasz Bank pénztár­termében, ahol Nagyné «gy beteket akart elhelyezni.Később értesült aztán ario hogy négyezer penget el Is helyeztek,de hogy Nagy 13tvénné vagy más, awxwxaáH azt'nem" tudja, &e ölniík elébe tárta,hogy a rendőrségen ugy vallott,hogy Nagy István helyezett el "Tamás" jelige alatt négyezer pengőt. Ezzel szemben a tanú ki jelentette,hogy ez bizonyára tévesen kerülhetett a jegyzőkönyvbe,mert ő Nagy Istvánnal üzletileg sohasem érintkezett. Egy ne"tanú kihallgatására került volna a sor, ezt azonban meg kellett volna előznie Gazo.a Györgyre tanú kihallgatásának, aki ö zentan bejelentette*, Hogy Influenzában megbetegedett. Gazda Gvörgvné kihallgatásáig 1:ehát elhalasztották ennek a hőnek a .kihailgatá sát is. Mivel még néhány kilení*. és tiz órára beidézett tanú influenza miatt nem jelenhetett meg, az'elnök .felfüggesztett* a tárgyalást, amig a tizenegy érára beloézett tanuk meg nem érkeznek. /Kölyt,kcv,/la. —- "Sói. Kiss István éa társa budapesti ./iHungária-k^rtt 76./ be nem jegyzett cég gép szerszám és vasszerkezeti üzem, valamint annak tulajdonosa, &iss István új­pesti lakos bárhol található írJtÖ vagvonára ós ingatlanaira a királyi tervery Rzék elrendelte a csődöt, CsŐdbltzstos Ozermann András kir. törvényszéki tiro, ;sr dtomeggondnok Hol ezer E*n* ügyvéd. A követelések bejelentés* március ot-j.g, felszámolási tárgyalás áp jarills" 4-én d.e # fél le órakor, a csSdválaszt­many megválasztása április 6-án - d e fél lo ^rakor a oső-dbiztos hivatalos oejylségében,/Alkctmány-utca 14. ITI. 5./ /-MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents