Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1
1929-02-06 [004]
ZU NORMAFA MELLETTI HALÁLOS SZERENCSÉTLENSi»/f Oly tatás 3 .kia dáshez/ A perbeszédek elhangzása után a biróság liünöánek mondta ki Kappel Tamást a gondatlanságból okozott emberölés és a gondatlanságtól okozott súlyos testi sértés vétségében és ezért 3^öe pengő pénzbüntetésre itélte, A fenforgóenyhitő körülményekre való tekintettel a törvényszék a foglalkozástól való eltiltást mellőzte, . Az itélet ellen ugy az ügyész, mintKappel és védője feletbezést jelentettek be, ;;'.,; / , • /MOT/SY, AUER GYÖRGY DR. EGYETEMI Ml GÁNTAN ÁRI KENEVEZÉSE. Tegnapelőtt jelent meg a hivatalos laptan, hogy Auer György dr. budapesti királyi ügyészt kinevezték a pécsi egyetemre a büntető eljárási jog magántanárává. Auer György dr., mint ismeretes, közel három hónapja képviseli a vádat a Nagy István féle bűnügyben s az egyetemi magántanári kinevezés beosztásában semmi változást nem okoz. Erre a félévre nem is hirdet előadást, a jövő félévben azónban hetenként egyszer előadást feg tartani a pécsi egye temen a büntető eljárási jogról , aminek különösebb tehnikai akadálya nem lesz,mert a hűti három tárgyalási napoii kívül tud egy napot szakítani arra, . hogy az utat megjárja és a hirdetett időben előadást tarthasson, Auer °yörgy dr.-t egyébként a mai napon is számosan keresték, fel axxiftgyx .kartársak és az ügyvédek közül gratulációkkal. /MOT/ M . --- AZ ÜGYVÉDI KAMARAI VÁLASZTÁSOK Osütörtökön délután zárják le. az ügyvédi kamara tisztújító közgyűlésének v álasztási küzdelmét, amely a tegnapi és mai napon még csak fokozódott. Kedden Jt 518 ügyvéd szavazott le s ma .is már közel járnak az ötszázas szám hoz, ugy hogy most már feltétlenül bizonyos,hogy a szavazás érvényességéhez szükséges szavazatok száma meglesz, A korteskfidés most már olyan erős arányokat öltött,hogy a választási elnök Kovácsy lenes ar, a hezzá érkezett panaszok alapján kijelentette, hogy amennyiben a kamara előszobájában is olyan mértékben fog folytatódni a kapacitácio, mint shegy ma délelőtt is történt,akkor az előszbbai korteakedést teljesen be fogja szüntetni és a pártok főkorteseit ki fogja tiltani a helységből. /MOT/ M,