Magyar Országos Tudósító, 1929. január/2
1929-01-31 [002]
-~ ZU ERDÉLYI ÜGY /Folytatás 6. kiadáshoz./ A védő ezután egy régi per emléket idézi,amely hasonló körülmények között született meg,ahol a vádlottat elitélték s ahol az elsőfokú bir°i Ítélet-a marasztalás egyik pilléréül azt állapította meg,hogy ha konkrét bizonyíték ninos is, a vádlott bűnössége megállapíthat 0 a logika örök törvényei szerint A felsőbíróság akkor sietve meghozta a megsemmisítő és' felmentő Ítéletet, megállapította hogy a magyar igazságszolgáltatásban csak a törvény szerint, d ; nem azi^^^^miiWKfS^wx^ímvvk^Á&jí elvont logika törvényei szerint kell ítéletet'hozni. Utalt a védő Wassermann'európai hir^ regényére, a Maurlcius ügyre is, s azzal végezte felszólalását, hogy az ügyész is elismerte,hogy a tiszta meggyőződés vezette védői ténykedésében és ettől az elismeréstől csak egy lépés vezet odáig, hogy az ügyésszel együtt munkálkodjanak egy ember felemelésében az eltiprása helyett. Gál védő replikája után a vádlottak egymásután álltak fél, Danielsz Filo és Borsos,'nh ány szo kíséretében ártatlanságukat hangoztatva, felmentÍtéletet kértek. Izgalom morajlott végig a hallgatóközönségen, amikor Erdélyi B éla lépett a biról emelvény elé. Előbb kissé sápadtan, elfogódottságtól halk és reszkető hangon,aztán mindig hangosabban, végül'egészen vörös arccal, szinte kiáltó hangon mondotta el párszavas védőbeszédét. - Rossz társaságba keveredtem, váltókat hamisítottam, bűnös vagyok, megérdemlem hegy a törvényszék büntetéssel sújtson. De feleségem halálában ártatlan vagyok. En hiszek istenben, egy szentség van előttem, az édesanyám. Én tudok imádkozni, pedig a gyilkosok nem tudnak irrmd kőzni. Igaz hogy nem vezekeltem, de vezeklésre nincs okom. Én a legszentebbre esküszöm, hogy a feleségem halálában ártatlan vagyok. Ami pedig a rossz modoromat illeti, azt válaszolhatom: Igen, lehet hogy rcsszmodoru vagyok,de tizenhéthPnapöt magánzárkában töltöttem, az ilyen tizenhét'hónap alatt el lehet felej teni a jómodort. Én nem törtem a feleségem életére. Feleségemet még azok Után is, ami itt a főtárgyaláson elhangzott, amit a zárt tárgyaláson előadtak, még az után is, haló porában'is szeretem. Én augusztus 24,-e óta, azóta a perc óta, mióta a szobalányt, Tymm Hildát becsengettem, vele soha egy percig sem voltam egyedül, En nem gyilkolhat tani meg, a lelkiismereteid nyugodt és ez a tiszta lelkiismeret adja azt a bizodalmat,amellyel a tekintetes királyi törvényszék Ítéletét várom, - fejezte be Erdélyi ri éla felszólalását, összever te a bokáit, meghajolt a biróság előtt. A tárgyalást 5-én, kedden'délelőtt tizenegy órakor folytatjuk _ enunciálta Schadl elnök halk hangon,-Akkor hirdetik ki az Ítéletet. /MOT/M.