Magyar Országos Tudósító, 1929. január/2

1929-01-18 [002]

"KÉMÉNYTÍfe A. FERENC JÖZEEF INTÉZETBEN." Ezzel a címmel a 1 agyar Ors; á­g»s Tudósító mai, pénteki elsó kiadásában hirt ad^tt a Ferenc József Neve­lőintézetben történt tűzesetről. A tűzesettel kapcsolatban, a Nevelőintézet igazgatósága az alábbiak közlését kérte: A január 1H" ára virradó reggel négy órakor kisebb kéménytüz ''v.§lt a Ferenc József Nevelőintézetben,amely a főlépcsőház egyik pillérjében elhe­lyezett kéménycaatornától támadt. A már valószínűleg régebben lappangó tűz behúzódott a lépcsőház mennyezetén levő úgynevezett kazettába, A veszedel­met a mennyezet felett lakó iskolanővérek vették észre, A néhány perc alatt megérkezett tűzoltóság rövidesen eloltotta a tüzet. Az -^ltár- következtében körülbelül két - három méter hosszúságban megrongálódott a lépcsőház mennye­zete, amelynek helyrehozására a közoktatásügyi minisztérium áz#nnal meg ­tette a szükséges intézkedéseket. Az épületben lakó növendékek és egyéb la­kók semmiféle veszélyben sem voltak. Sz»mbíít#n, január 19-én már ismét ren­desen folyik a tanítás . Az okozott kár körülbelül kétezer pengő. M /MQT/B. Pro d n m • :A Ferenc József Nevelő­intézet igezgabéaá a tisztelettel kéri a napilapok szerkesztőségeit, ,b»gy - amennyiben a tűzesetről meg­emlékeznek,- a fenti közleményt SZJ veskedjenek figyelmükre méltatni.Né­hány lap ugyanis a tűzesetről olyan hirt közölt,amely az intézet Igazga­tóságának véleménye szerint alkalmas árra, hogy a növendékek szüleit nyugtalanná tegye. /LOT/B. TIZENKÉT TERC ALATT HÁROM KEMÉNYT UZ » V f LT PÉNTEKEN ESTE. Meg irtuk, hogy a pénteki nap folyamán a fuvaros csaknem valamennyi kerületében kéménytüz tá­madt. A koraesti Órákban rövid tizenkét per^. alatt három h: lyról jelentet­tek kéménytüzet a központi tűzőrségnek.Igy kivonultak a LX., Mátyás utca lő, a IX., Csarnok tér 8 és a VII., Thököly ut 57 számú házakhoz,ahol a kémény­tüzeket percek alatt eloltottak. /RŐT/M. d".

Next

/
Thumbnails
Contents