Magyar Országos Tudósító, 1929. január/2
1929-01-23 [002]
— - ZU HÁROMÉVI FEGYHÁZ UT.-N FELMENTÉS /Folytatás 2, kiadáshoz,/ A főtárgyalás -után még 3P£3-ban Grünfeld ellen hamis vád büntette óimén emelt vádat az ügyészség s ebben az ügyben'Grünfeldet a büntetőtörvényszék el is itélte háromévi fegyházbüntetésre, Grünfeld a főtárgyaláson is azzal védekezett,hogy • Sohossberger ellen, akit nem is ismert, oeak azért tett feljelggtéstj mert őt bevitték a laktanyába és két tiszt arra kényszeritette, hogy eléje tett jegyzőkönyvet írja alá. A vizsga l%Irénál azért nem vonta vissza még a terhelő vall mását, mert a két isme rétien tisztiruhás egyén oda is utána jött, az előszobában vártak rá és meg fenyegették,hogy "gajdeszba" küldik, hogy a vallomását megváltoztatja, G rün feldet a törvényszék az Ítélet kihirdetess után nyomban letartóztatásba helyezték, már A bejelentett felebbezésok alapján tárgyalta ezt az ügyet a királyi Ítélőtábla Lehoczky-tanácsa és a bizonyítás kiegészítését rendelte el s ennek keretében megkereste a honvédelmi minisztériumot is annak a tisz tázasára,hogy vájjon a T, osztály hatóság volt-e a ha igen, mi volt a hatóftköre, A minisztérium válasza szerint a T, osztály bizonyos kémkedési, a hazaellenes ügyekben önállóan j rt el, polgári egyénekkel szemben is, más esetekben azonban csak megkereséseknek tehetett eleget, A bizonyítás kiegészítésének megtörténte után ma délelőtt tárgyalta az ügyet a királyi Ítélőtábla és Lénárt Béla dr. védő felszólalása után Grünfeldet az ellene emelt vád alól elévülés cimén felmentette. Az indo kolás szerint az irtolsó vádbeli cselekmény 192r októberében történt, az eljárás azonban csak 1926 januárjában Indult meg a vádlott ellen,tehát az elévülés fennforog. A főügyész az Ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be a kúriához, /MOT/ M. ERDÉLYI BEL A ÉDESATYJÁT ELITÉLTEK. Erdélyi Béla bünperének főtárgyalása most folyik s a közeljövőben érkezik el a fináléig, az Ítélethirdetésig. A főtárgyalás atnewn ideje alatt E r délyi Márknak, Erdély Béla apjának isclt már egy pere,amelyből azonban győztesként került ki, most azonban a blr a ság bűnösnek mondotta ki és el is itélte. Az előz/meny az, hogy Erdélyi ^árte ellen sikkasztásnak tekinthető bűncselekmény miatt vádat emelt az ügyészség, modwKvn:tówxw3E^±ni Erdélyi Márk fivére, Mór ellen ^offmann Imre mérnök végrehajtást vezetett s mikor megtudta, hogy Erdélyi Mórnak ^rdélyi Márknál van egy gőzekéje, ezt az ekét lefoglaltatta. 1,;1 ikor azután el akarta árverezni, kiderült,hogy a gőzeke eltűnt. Hoffmann -hmre feljelentést tett, mire megin dult a nyomozás, amely a következő tényállást derítette ki. Erdélyi M ö r Jankovich Aladár gróft°l vásárolta gőzekét a tulaj denjog fenntartása mellett, Erdélyi M.r azonban nem fizetett, s közben a gépet javítás céljából átvitték Erdélyi iVl árk telepére, A többszöri sürgetésre Erdélyi %rk jelentkezett a gróf ügyvédjénél és kijelentette,hogy a fivére helyett ő fog fizetni. A özben azonban tönkrement, ugy hogy ő sem fizetett, *trre azután Jankovich Aladár gr^f végrehajtást vezetett a gőzekére,da most már másodszor kellett megállapltailok, hogy a gőzeke nincs meg,mert a lefoglalás után Erdélyi M ápk eladt* a gépet Prónay Gábrm bárénak* A mai tárgyaláson ^rdélyi ^árk azzal védekezett,hogy nem érzi tünösnek magát,mert bár tudott arr^l,rogy a gép le van foglalva, mikor eladta, azt hitte, hogy a fivére, ^ráél^í Mór időközben rendezte már az ügyet Hoffmannal, de egyébként is Jankovich grófnak váltókat adott s minthogy akkor még milliárdckkal rendelkezett, nem gondolt arra,hogy nem fog tudni fizetni, A bizonyítási eljárás sorén 5vSd:*f'.xx Kelpl János dr., Jankovich gr ó f ügyvédje terhelő vallomást tett és Magosa ^álmán ügyészségi alelnök, if j. iá iklcs Gyula dr. védő és Rosenberg ^án^or dr. Hoffmann "Snre jogi képviselő jenek felszólalása ut n a törvényszék bűnösnek mondotta ki ^rdélyl Márkot sikkasztásnak tekinthető vétségben s e:tért 4oo pengő pénzbüntetésre itélte. &z Ítélet ellen a felek felebbezést jehentettek be. /MOT/' M. ZU NAGY ISTVÁN ÜGY /Folytatás 2. ki.adáshoz./ Több jelentéktelen tanúvallomás után Lénárt Béla dr. Csillag Jenő dr> védője szólalt fel. Csillag dr, a legutóbbi tárrgyaláscn azt az indítványt terjesztette elő - mondotta Lénárt dr. - hogy a törvényszék újból hallgassa ki őurger Dénes dr.-t aki első kihallgatátta alkalmával terhelő vallomást tett. %jelentem, hogy Csillag Lenes dr.-nak ujb^l val° kihallgatásától elállunk. Meggyőződtünk, hogy ez a ki jelentés ,aiiwílyet Csillag dr. tett ^upger dr-ra vonatkozóan, tarthatatlan és nem all iüjeg*. /Folyt.köv,/ Sz,