Magyar Országos Tudósító, 1929. január/2
1929-01-23 [002]
A főváros közgyűlése. /folytatás, 1./ földön, a jelentés nyomán, esetleg kedvezőtlen kép alakult kl Magyar or-zágr öl. Mindenki feltehette, hegy áraikor a főpolgármester a kórházak megvizsgálására indul., ezt azért te--szi, mert ^egiteni akar a rajokon. A korházakban tényleg fel is tártak'előtte mindent és 8 aztán az észleleteit azok ellen fordította, akik őt a sz~>m^ru állapotokra figyelmeztették,. Segíteni azonban nem segített, nagy befolyását a kormánynál és • • • főleg a népjóléti miniszternél nem érvényesítette ebben a kérdésben. Az ápolási dijak nincsenek megtérítve, e kórházi alap költségvetését a kormány még nem hagyta jóvá.Mind ennek az az eka, hogy aki a kormány és főváros között közvetítésre van hival va, az nem közvetít, hanem kiélezi az ellentéteket^ Az elnöklő főpolgármester itt félbeszakítja Szilágyit azzal, hogy ne személyeskedjék és inszinuációkat ne mondjon, T)± t Szila g y i Lajos ezután röviden befejezi beszédét aszal, hogy cselekedeteket - vigyen a főpolgármester a sajté utján a ny11váno s s ág elé. Az elnöklő főpolgármester ezután előadja, hrgy annak a kórházi vizsgálatnak nem volt bizalmas jellege. Résztvettek benne a közigazgatí si bizottság kórhézvissgáló bizottságának a tagjai. Á tagek között volt egy .újságíró is, 0 a bizottsági tagokat a vizsgálat utan arra kérte, a vizsgálatról no tegyenek közléseket mindaddig, amig a jelentés el nem készül. Ezért nem tettek a bizottsági tagok külön közléseket. A jelentést azután átadta elsősorban a tanácsnak intézkedés végett, felterjesztette a kormánynak is, hogy a kormány tegyen megfelelő intézkedéseket a bajok megszüntetésére , Akik öt a bajokra figyelmeztették, azekat e jelentésben nem szolgáltatta ki, nem illette Őket méltatlan kritikéval. Az orvosi társadalom k I is fejezte neki elismerését abszolút tárgyilagosságáért. Ami pedig a Szilágyi által reklamált cselein ést illeti, kórházi ügyekben az azét-: lefolyt két hónap alatt t-'-'bb történt, mint máskor busz esztendő al°tt. Osak éppen ne-tn került a nyilvánosság elé, A polgármester és a tanáé előkészítik az új kórházi prog ramicet Ami azt illeti, hogy Szilágyi 8t kötelességére f igyelmeztc t te, ebbe- . a f lg; elmeztetésbő" nem kór.. Köteles végteljesítésre nem fogad el senkitol figyelmeztetést V /Sap3-/ Sz..-mc.ru let • volna, ha bevárta volna ezt a mai felszólalást. Ő eddig is megtette kötelességet. Néhány hónapon belül a közgyűlésnek módja lesz a kórházi kérdéssel fogíaikc ? Neme b h y Béla ötnácsnok reflektál ezután a felszólalásra; ra. Előadja, hogy a vizsgálat ac rán észlelt bajok megszüntetése megtörtént, vagy folyamatban van, 3r.K 1 é r Zoltán sürgeti ezután az *uj kórház építését ins tézo bizottság egybeliivá.sátNémethy Béla tanáosn/.k előadja,, hogy az új körházra már van is terv készen, ezt most a mv.ozakj. osztályok vizsgálják meg. azután 'issze f« gja hivni a bizc ttságot. A közgyűlés e?utár. &z állások szervezésére vonatkozó előerjesztéseket me-gszaváízta, valamint vita nélkül hozzájárult az elöior.jeszi telekszabályozási és sz mélyi. gyekhez. Az elnök ésután, mi.ahogy a napirend kimerült, tan . orcre i él j.ggesztette az ülést. Szünet után beérkezett a szavazatszedö küldöttség jelentése, amelyet az elnök nyomban kihirdetett. Az elöljárói állás betöltésérc célzó szavazásnál leadtak összesen. 23^. szavazatot. Ebből dr G p a n n b e r g e r Alajosra esett 210 szavazat, H 1 t z s p a c h Ödönre 2 szavazat, T o rd a y Lajosra 2 sze.vaz.at, 11 szavazat érvénytelen volt. Spannberger Alajosa tehát kerületi elöljáró lett. Az esküt letételére vonatkozólag az •elnök ugy Intézkedett; hrgy az majd. a második szavazás után fog megtörténni A kőbányai plébánia, betöltésére vonatkozó szavazásnál le«o adtak összesen 142 érvényes szavazatot. Ebből esett V e z é r Lajosi a 4 SZÍ ' vázat ; Némethy Err.őre 6í K á r o 1 y i Károlyra 3zintén r 9. Égy szs vázat érvény* el err volt. Érnek az eredn.en.7nek kihirdetése után ar, blnök elöac ja,hogy -) < '.'y.yrend 25 s/.akar.za erre az o ;et -e ugv intézkedik, }u-gy sorshuz^ utján / /t Í ,yt . kov./