Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1
1929-01-02 [001]
ZIT NAGY ISTVÁN /folytatás 1 .kiadáshoz/ Elmondotta, hogy ő vállalta a cég szanálását hatszázmillió koronával olyan feltétel mellett, hogy ennek végeztével haszenrészesedést fog kapni, de erre az üzletre csak ráfizetett. Az elnök kérdésére, hogy mit tud Lubik Juci elhocsátásáról, a tanú elmondotta, hogy törekvésük természetesen az volt, hogy minél kisebb legyen a reazi, érdeklődött többek között Lubik Juci ügyében is és azt a felvilágosítást kapta, hogy a kényszeregyességi személyzethez tartozik és Nagy István biró révén került az üzletbe. Ö azután elment Fagy Istvánhoz, szóbahozta előtte, hogy el rptym kell bocsátani Lubik Jucit, Nagy István azonban Ingerülten tiltakozott az ellen, hogy Lubik Juci ügyé ben hozzáf ord\H janak,kijelentvén, hogy neki Lubik Jucihoz semmi köze. Ha akarják, bocs ássák el. - Résztvebt-e Lubik Júlia valamilyen tárgyaláson?-kérd ez te a;: elnök. - Nem, - válaszolta a tanú és arról sem tudok semmit, hogy Lubik Juliaát akarta volna venni az üzletet. Auer György dr. királyi ügyész kérdéseire elmondotta még Friedmann, hogy a cég főnökeitől hallotta^ hogy az üzletet tulajdonképen a hitelezők kergették kényszeregyességbe. 0 is tud arról, hogy a kintlevőségnek mintegy ?o %-a befolyt, a cégnek nagy raktára is volt, tehát az ő véleménye az, hogy a cég főnökeinek volt igazu^. ^txZzf&KWóxyi/ Ma,/ Preund Zoltán banktisztviselő, a Magyar-Olasz Bank Thökcly-uti fiók jának főnöke tett ezután tanúvallomást arról, hogy Nagy István a bankban nagyobb betéteket helyezett el. -Tud-e arról, hogy ki szerezte be Lubik Juci tolattjeit és egyéb szükségleti cikkeit? - Nem tudom. - Cn a fegyelmi biztos előtt esküt tett arra,hogy Lubik Juci toalett és egyéb szükségleti cikkeit Nagy István szerezte be. - Én erről nem tudok, csak hallottam. - Akkor miért vallott másként a fegyelmi'biztos elStt. - Nincsen j°l megfogalmazva a vallomásom. - Hajdú Mártonnal beszélgetett-e arról, hogy•Nagy István költséges életmódot folytat s nagy betéteket helyez el a bankban? - Igen, beszéltünk erről,de hogy mit,arra már nem emlékszem. - A fegyelmi biztos előtt ugy vallott, hogy Hajdú kartonnal beszeg* gettek a dologról s az volt a meggyőződésük, hogy Nagy Istvai osztozik a vagyc felügyelői es szakértői dijakon. Honnan meritette ezt az impresszióját? - A Hajdúval folytatott beszélgetésből. - Hajdú tudott pózitivumrél? « Nem, csak beszélgettünk. _ Mit pletyka ztak?! - fordult Igen erélyes hangon az elnök a tanúhoz. Ön esküt tett a vallomására! Figyelmeztettem a hamis tanuzás követkéz menyeire! Ön a fegyelmi biztos előtt mint tényt állitotta, hogy Nagy István osztozik a dijakon. - En errőlcsak mint impresszióra 1 beszéltem. - Ha semmi pozitivumot nem tudo&£, miért nem mondta azt,hogy ezeket a dolgokat hallotta, maga azonban becsületes embernek tartja Nagy Istvánt - En sohasem voltam Mrósag előtt, én gyakorlatlan vagyok ezekbeng: a dolgokban. - Egy intelligens emter tesz ilyen kijelentést?! Miért nem mondta hogy nem tudj?, a dologr°l semmit? - Én csak lehetőségről beszéltem. Afc elnök, majd Nagy István számos kérdést Intéz a tanúhoz,aki a kérdésekre sohasem ad határozott választ s állandóan ezzel az egy szóval felel - Lehet. Elnök: Ön mindig lehet-tel felel! Mondja meg toatározóttan,hogy tudja vagy nem tudja! Nagy Istvánnal, majd Lubik Jucival szembesítette azután az elnök a tanút s valamennyien megmaradnak vallomásuk mellett. /SZ./