Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1
1929-01-12 [001]
A GAZDÁK. KÉPVISELETE A • CZSDÉN. Régi jogos kívánsága a magyar gf zdatársadalomnak, h3gy az ó t közvetlen érintő tőzsdei bíráskodásban és áruüzleti kérto bizottsági eljárásban képviseletet kapjon.Ennek megvalósítása céljából az Országos Magyar Gazdasági Egyesület már- évek ota tárgyal a Budaresti Aru- és Irtéktozsd . vezetőségével, amelynek eredtlényeként az 1927.szeptember £8-1 ülésén a tőzsde tanácsa elhatározta, hogy 12 gazdát beválasztanak a tőzsde áruüzleti szakértő bizottságba. A tőzsdei szakértő bizottságra kinevezett gazdák megbízása 1928, végén lejárt, saz 1920.évre a következőket nevezték ki: Dezsényi Béla, Éber Ernő dr., Elek Ferenc, Eszenyi Jenő, Forintos Károly, Károly Rezső dr., Ludwigh Alfréd, nndrus Oyrill, Rege Károly dr., Serbán Iván dr., Szévozd Richárd és Székács Elemér. A szakértő blzottsá,. tagjai január 9-én értekezletet tartottak az (MGE tanácstermében, amelyen M u t s chenb-acher Emil dr. ügyvezető igazgató elnökölt ós az értekezleten megállapították az 1929.évi működési sorrendet. Az értekezleten a gt zda szakértők egyértelműen megállapították, hogy szükségesnek tartják azt, iiOgy a magyar ga zdatér sadalom a ' tőzsdét Íróságban is képviseletet kapjon, mert a tőzsdebir cság gazdák és kereskedők érdekei lelett egyaránt Ítélkezik. A Budapesti Aru- és Értéktőzsde tanácsa, amikor a g£ zdatársadalom képviselőit a szakértő bizottság belevonta, m cdositotta i tőzsdei áruüzketi szakértő bizottság eljárási szabályzatát. Az egyes expertiz ügyekben peren kivül eljáró szakértő bizottság az elnökből és két tagból áll. A gazdaszakértőknek z exppertiz el '.árasba való bevonásával még nem valósult meg az OMGE valamennyi kivánsága,amelyeket a tőzsdén való gazdaképvlstlet tekintetében támasztott. Az 01. GE ugyanis szt kivanja, bogy a tőzsde közgyűlése az alapszabályok megfelelő módosítása után 12 gazda szakértő bírót válasszon, akik a 6o tőzsdetanácsomsal egyformán volnának jogosítva, mint tőzsdebirák, akár mint elnökök, akár mint bírósági tagok szerepelni a •tőzsdei választott bíróságban. Az oMGE regi jogos kívánságának megvalósítása után az egész kérdés nyugovópontra jutna és kétségtelen, hogy kölcsönös érdek az, hogy a gazdatársadalom és a kereskedelem közös megértéssel rendezze ezt ?z ügyet./MOT/R A DÁLObVERSEbYRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZAT EREDMÉNYE• Az Országos l.agyar Dalos Szövetség XXII.országos dalosversenyére beérkezett pályázatokra a zsűri bizottság .a következő döntést hozta: A Királydijas csoport másod Ízben meddő maradt, azonban az országos dalosverseny Királydijas csoport kötött karául KacsóKPongrac "Mátyást királlyá választják" című férfi kórusát jelölték ki. A kormányzói dijcsox^ortban első pályadijat nyert a "Tamási biró háza' 1 cimü férfi kórussal D e m é n y Dezső zeneszerző. Dicséretben részesült "Azt mondják nem adnak" cimü férfikórus. "Debrecenbe kéne menni" jeligével,melynek szerzője ismeretlen. Dicséretben részesült továbbá "Megkötöm lovamat" cimü férfi kórus, melynek szerzője Stára Sándor zeneszerző és "Búzát vittem a malomba" cimü férfikórus, melynek szerzője Arany János. A könnyebb műdalcsoport pályázata másod Ízben meddő maradt. A zsűri bizottsá . az országos dalosverseny könnyebb műdal csoportjának kötött karául Szabados Béla "Örök batár" cimü férfi kórusát jelölte kl. /MOT/B. FELVILÁGOSÍT..SOK OLASZORSZÁG GAZDASÁGI VISZONYAIRÓL". A Budapesti Lereske|*delemi és Iparkamara felhívja az érdekelt üzletkörök figyelmét arra, hogy * P őzel Tibor milánói m.kir.főkonzul, aki ezidószerint Budapesten tartózkodik, = szséggel ad az olaszországi gazdasági és üzleti viszonyokról a magyar ér| lékeiteknek információt és ezért január 15-én, 17-21 óra között a Budapesti I kereskedelmi és Iparkamara első emeleti kis üléstermében az érdekeltek reni aelkezesére áll. /MOT/B.