Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1

1929-01-16 [001]

--- MULATSÁG KÖZBEN EGYBARÁTJAT AGYONLŐTTE, ÖTÖT PEDIG MEGSEBESÍTETT EGY UJSZÁSZI GAZDÁLKODÓ. Halálos kimenetelű mulatság játszódott le 1927 augusztus 2o-án u jszász község­ben, ahol az ottani fiatalság az egyik korcsmában táncmulatságot rende2ett. A mulatságon résztvett Alapi István ottani gazdálkodó is, aki messze földön hires volt kötekedő és verekedő természetéről. A kocsma bejáratánál a jegye­ket árusító,fiatalemberek már korábban ésurevették,hogy Alapi verekedést akar provokálni ésezért nem is szólították fel a belépőjegy megvásárlására. De ez­zel a tapintatos eljárással sem sikerült megakadályozni a később bekövet­kezett véres eseményeket. Alapi ugyanis az ivóban telepedett le,ahol néhány pe hár sör elfogyasztása után kirántotta Frommer-pisztolyét és azzal a szomézédcs asztal körül ülő és békésen beszélgető társasághoz lépett: - Ugyhallom, ti haragusztok rám - kiáltotta - most elérkezett az idő,hogy leszámoljunk. A fiatalemberek látva a feléjük meredő revolvert, felugráltak, de alapi nem várta meg,hogy a fegyvert kiüssék a kezéből, JCZURIJCXK és a következő pillanatban a fegyvert elsütötte. A társaság egyik tagja véresen bukott az asztal alá, majd az első revolverlövést több követte s minden egyes lövésnél a társaság egy másik tagja esett össze. Alapi ezután a korcsmaajtén ét elmene kült,hogy közvetlenül a bejárat előtt szembetalálta magát Veres Józseffel, akire szintén rásütötte a rebolverét. Veres hangtalanul összeesett és meg­halt. A csendőrök nemsokára elfogták Alapi Istvánt, a sebesülteket pedig beszállították a kórházba, majd mvgéllapitották,hogy valamennyien súlyos ter mészetü sérülést szenvedtek. Az egyiknek a hasába, a másiknak az állkapcsába fúródott a golyO, a harmadik a fején, a negyedik fiatalember pedig a mellén sebesült meg. A társaság ötödik tagjának pedig a lábába fúródott a golyó. Az elsőfcku biroság egyrendbeli szándékos emberölés és több em­ber ellen elköv etett szándékos emberölés bűntettének kísérlete cimén tizenöt­év i fegyházra itélte ^lapi Istvánt. A királyi Ítélőtábla az Ítéletet megsem­m isitette és a vádlott büntetését tlzenkétévi fegyházra szállította le, A királyi kúria Szeőke-tanácsa ma foglalkozott az üggyel, Finkey Ferenc koronaügyészhelyettes és Lázár Ernő dr. védő felszólalása után a kúria a "bejelentett semmiségi panaszokat vissuautasitotta és ezzel jogerőre emelte Alapi István tlzenkétévi fegyházbüntetését, /MOT/ K. EGY SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT ELHUNYT PESTMEGYEI FÖLDBIRTOKOS NEGYVEN LESZÁRMA­ZOTTJA ÖRÖKÖSÖDÉSI PERT INDÍTOTT AZ ÖRÖKÖS ELLEN. Több mint száz évvel ezelőtt hunyt el Zi3ka János földbirtokos, aki halála után hatvan hold földet és egy házat hagyott hátra. Az ingatlant Ziska Lász­ló vármegyei tisztviselő örökölte, aki a világháború idejében, 1915-ban a harc téren hősi halált halt. Ziska halála után özvegyZiska Gáborné, az elhunyt édesanyja lépett fia örökébe, aki birtokba vette a hagyatékot. 1921-ben Ziska János néhai földbirtokos leszármazottjai, szám szerint negyvenen ági örökösödés cimén polgári pert indítottak özvegy Ziska (i aborné ellen. Keresetekben eloa dták, hogy özvegy Ziska Gáborné jogtalanul élvezi a földbirtokot és a házat, mert az tulajdonképpen' illeti* Keresetü­ket azzal is megindokolták, hogy Ziska Gáborné csupán oldalági örököse az elhunyt Ziska Jánosnak, ők viszont egyenes leszármazottai a száz évvel ezelőtt elhunyt földbirtokosnak. A pestvidéki törvényszék több fcajix napig tartó tárgyalás és a bizo nyitási eljárás lefolytatása után a negyven felperest elutasította keresetével •"•z Ítélet ellen a pervesztes felperesek felebbezést jelentettek be és igy került az xtólstátelisrx ügy az Ítélőtábla Werner-tanácsa elé. A peres felek jogi képviselőinek a felszólalása után a tábla ma a mai folytatólagos tár­gyalást elnapolta és az elnök enunciálta, hogy Ítélethirdetésre hlvatalb°l tűznek ki uj határnapot. /MOT/ K. NAGY ISTVÁN ÉS TÁRSAINAK BÜNPERE. A^mai tárgyalást gróf Festetich Bénónak, a Külkereskedelmi r.t. igazgatójának kihallgatásával Kezdte meg Patay elnök. A tanu elmondotta, hogy a Külkereske­delmi r.t. kényszeregyezséget kért maga ellen és'az ügy Nagy István biró elé került. Vagyonfelügyelőnek Csillag dr.-t rendelte ki Nagy István, aki a vagyon­felügyelőnek 8o millió, a szakértőnek pedig 44 millió költségelőleget állapi­több meg. Ezt az összeget sckalták, azonban mégis kifizették. Burger Dénes dr. ügyvéd megjegyezte, hogy Csillag igen jól keres ezen a vagyonfelügyelőségen, mire Csillag ezt válaszolta: Nem keresek jól, mert a díj csak egyharmada marad az enyém, egyharmadát Sellőnek s egyharmadát a bírónak kell leadnom./Folyt.köt . .niéiTÍO SZ .

Next

/
Thumbnails
Contents