Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1

1929-01-14 [001]

F (J V Á R OS. {M^ySjJ AZ EGYSÉGES KÖZSÉGI POLGÁRI PÁRT EGYHANGÚLAG SZAJ&O IMRÉT JELÖLTE ALPOL"­PÁRMES TÉRNEK. Az Egységes Községi Polgári Párt hétfon este Kozma Jt nő el­nökletével értekezletet tartott Akadémia utcai helyiségében, amelyet a párt bizottsági tagjai és póttagjai teljes számmal ott voltak. Az értekezlet elején a párt törvényhatósági bizottsági tagjai bi­zalmas tanácskozásra vonultak vissza, melyen az alpolgármestervélasztás kér­dését beszélték meg. Rövid, alig félórás tanácskozás után a párttagok egy ­hangú határozatot hoztak és kimondották, hogy az alpolgármesteri állásra Szabó Imre tisztifőügyészt kivánják megválasztani. Az összes felszóla­lók ldvételiléikül Szabó Imre mellett foglaltak állást. Ugyancsak egyhangú ha­tározattal Mondta ki azt is az értekezlet, hogy valamennyien. Szabó Imrére fognak szavazni és ennek a határozatnak a betartását pártkérdéssé teszik. Utána az értekezlet nyilvános üléssé alakult át, amelyen a szőnye­gen lévő uj 30 - illetve 35 éves rendkivüli ház adómentességgel foglalkoztak, amely már a mult ülés napirendjén is szerepelt* Az elnök felkérésére * 1 ü o s tahi Samu ismertette a problémáti Ugyanis Glückstahl volt az, aki ezügyben a felsőházban is szót emelt és éppen az ő felszólalására hangzott el Wekerle pénzügyminiszter biztató nyilatkozata. Glückstahl Samu azt fejtegette, hogy a házadómentesség­nek generálisnak kell lenni és nem szabad kategóriákat felállitani. A ta­nács felterjesztésében szereplő területek még egy százalékát sem teszik a főváros összterületének. Elismeri, hogy helytelen itt épitkezni, ahol még közmüvek nincsen ek, de a kijelölt területeken kivül vannak a belterületen is olyan részek nagyszámban, ahol földszintes házak sorakoznak. Kérdi, miért ne lehessen ezeken a helyeken is ugyanolyan feltételek mellett épitkezni, mint a favorizált városrészekben. Azt javasolja, hogy a kérdést feltétlenül vigyék a közgyűlés elé és a törvényhatóság éljen felirati jogával, törvé­nyes formák szerint kérje a pénzügyminisztertől, hogy az adókedvezményt a főváros egész területére adja meg, mert ezt a köz érdeke kívánja. Ugrón Gábor azt az álláspontot foglalta el, hogy a taná­csot dezavuálni semmi-esetre sem kell ,mert a pénzügyminiszter nem a főváros közönségéhez, hanem a tanácshoz fordult, amikor a készülő törvényjavaslathoz észrevételeket kért. A kérdés parlamenti tárgyalásánál mindenesetre az adó­mentesség kiterjesztését fogja javasolni. Feltétlenül módosítani kell a régi rendelkezésnek azt a részét is, amely belterületen lakóház lebontását csak akkor engedi meg, ha legalább négyszerakkcrát épitenek helyébe, H a r r e r Ferenc ezúttal is annak az aggodalmának adott han­got, hogy az adókedvezmény megadásától tülsokat várni nem szabad, viszont könnyen telekspekulációra vezethet. H e xytelenlti, hogy a közgyűlésnek a la­kásprobléma végleg,s orvoslására vonatkozó igen koncepciózus határozatát hat hónap után még mindig nem hajtották végre. Szerinte leghelyesebb volna a Tabán és az Erzsébet - sugárút megvalósításához teljes erővel hozzáfogni. L i b e r Endre tanácsnok fejtette ki ezután a kérdés jogi vonatkozásait. A mai Ülésre ugyanis a párt meghivta az adómentességi kérdés tárgyalásához Liber Endre tanácsnokot, C s ármann Ferenc h. tanács n^kot és V a r g h a László városrendezési szakértőt is. Liber tanácsnok hangoztatta, hogy a tanács azért nem várta Le a közgyűlés állásfoglalását, mert a miniszter kivánság^a szerint sürgősen kellett határozni , viszont ja­nuár első felében nem veit közgyűlés. A javaslat kiegészítésének egyébként megvan a lehetősége, mert a felterjesztésben azt kérte a tanács, hogy a kor­mány ankétet hivjon össze az összes kérdések megvitatására. A tanács semmi­képpen sem akarta mellőzni a törvényhatóság iránti köteÜes tiszteletet és legközelebb bejelentés formájában informálja a közgyűlést a történtekről, utólagos jóváhagyást kérve.-Vargha László műszaki főtanácsos,városrendezési szakértő a kérdés műszaki részét ismertette, majd az értekezlet ugy határozót hogy a főváros lakosságát rendkivüli mértékben érdeklő fontos ügyben folytat­ja a vitát. Kisebb közgyűlési ügyek megbeszélése után az ülés tiz órakor ért véget.Értekezlet után pártvacsora volt,melyen a polgári Egység Klubjának tag­ijaival együtt több mint százan vettek részt.A vacsorán Kozma Jenő,Ereky Káró] ./és mások szólaltak fel. /MOT/D.

Next

/
Thumbnails
Contents