Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1

1929-01-09 [001]

EGYHÁZI HÍREK. ROTHERMEKE LORD ÖTVENEZER PENGŐT ADOTT A REFORMÁTUS PAPI ÖZVEGYEK OTTHONA JAVÁRA. A mult év folyamán egy vidéki reformé tus lelkész, Szabó Ba­lázs, volt nemzetgyűlési képviselő felesége vetette fel azt a gondolatot, hogy a hajlék és család nélkül álló református papnéi^özvegyek számára, a főváros közelében, otthont kellene létesíteni. Alig hangzott el az erre Vonatkozó felhívás, K o v á t s J.István dr. budapesti teológiai tanár felesége, saját anyagi kockázatára, Vác mellett, örszentmiklóson lefoglaló­zott egy főúri kastélyt és tizennégyezer pengőt ajánlott fel az otthon költségeire. Legutóbb pedig Kováts J.István dr. Londonban járván, felkereste •R o t h e r m e re lordot, aki a teológiai tanártól nagy eremmel értesült a magyar református lelkészek szeretetakcióiról, melyeket az árvák és öz­vegyek f elsegitése érdekében folytatnak. A lord kijelentette, hogy a maga részéről ötvenezer pengővel kivan hozzájárulni az özvegyi otthon vételárá­hoz. Ugyanekkor hangsúlyozta a lord, hogy a magyarországi református egyház helyzetét, az egyház vezetőembereit közelről Ismeri és különösen is kiemelte, milyen őszinte nagyrabecsülést érez az egyetemes konvent ki­váló elnöke, Baltazár DezsŐ dr. püspök iránt. Rothermere lord és fia, Esmond Hormsworth előtt ugyanis feledhetetlen. az a fogadtatás, melyben a lord fiát Baltazár püspök Debrecenben részesítette, ahol, mint ismeretes, a püspök a Nagytemplomban megáldotta Earmsworth—ot é-s* •> • *» ­magyarnyelvű Bibliával ajándékozta meg őt. A lord által adományozott ötvenezer pengő már meg. is érkezett Baltazár Dezső -dr. püspök kezeihez és ezzel a a gyönyörű, gondolatot valóra váltó őrs zentmiklósi intézmény megvalósítása elől az utolsó akadály is elhá­Ma, szerdán délután egyébként a Országos Református Lelkésznek Szövetségének Budapesten gyűlésező tagjai nagyobb csoportban megtekintették az orszentmiklóá intézményt, amely egyelőre huszonöt özvegynek fog hajlé­kul szolgálni. Az otthon továbbfejlesztése tekintetében szintén kidol­gozták már a progt,.rnmot. A legközelebbi terv az, hogy külön épületet lé­tesítsenek olyan lelkészözvegyek befogadására, akiknek gyermekei tiz éven aluli életkorban vannak és ezek .t a gyermekeket is magukkal hozni, kivánj ák. /MOT/F. JUHÁSZ ANDORT, A KÚRIA ELNÖKÉT TANÁCSBIRAJÁVÁ VÁLASZTOTTA A DUNAMELLÉ KI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜIE T. Mint már tegnap jelentettük, a dunamelléki református egyházkerület által kiküldött szavazatbontó bizottság a késő esti órákban hozta nyilvános­ságra, hogy az egyházkerület uj lelkészi főjegyzője"* Kováts J.István dr. ny.államtitkár , a budapesti teológiai akadémia tanára lett. Az egyházközségek ugyancsak most töltötték be a megüresedett három lelkészi és három világi tanácsbirói tisztet. Lelkészi tanácsbirákká a kö­vetkezőket választották: 0 z e.g 1 é d y Sándor ceglédi lelkészt. '303, 3 á­f á r Béla váci lelkesít, a pesti egyházmegye főjegyzőjét 203, K u 1 1 f­f a y László abai lelkészt 179 szavazattal. A világi tanácsbirák: Ju­hász Andor dr., a m.kir.Kúria elnöke, aki az összesen 314 érvényes sza­vazatból 308-at kapott, továbbá S z e 1 e s s László dr.felsőházi tag, a közigazgatási biróság ny.tanácselnöke, a kecskeméti egyházközség, fögonchoka, 257 szavattal ésKolozsváry Bálint dr. budapesti egyetemi tanár, aki 228 szavazatot kapott. ^ Az uj lelkészi tanácsbirák közül Ozeglédy Sándor előbb a dunántúli f\ egyházkerületben viselt lelkész főjegyzői tisztet, s a magyar kálvinizmus .. egyik legkiválóbb igehirdetője. Juhász Andor dr. a lágymányos-kelenföldi b egyházrész megalapításában és felvirágoztatásában vitt tevékeny szerepet, Szeless László dr., nyugdíjba vonulása óta nagyarányú ós fáradhatatlan egy­i házszolgálati tevékenységével, Kolozsváry Bálint dr. pedig főként az erdélyi / egyházkerületben mutatott energikus és önfeláldozó:, magatartásával érdemelte J ki a bizalmat. /MOT/F.

Next

/
Thumbnails
Contents