Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések mellékletei, 1989-1990 (1-a-81)

1989. december 5. Egyetemi Tanácsülés - Restaurátor szakos hallagtói képviselők választása

з. T ^ Budapest 1990,1,7. Tisztelt Kólya ur! Levelét és a Főiskola Egyetemi Tanácsának dec. Í3.-Í határozatát már jó ideje megkaptam, s szivesen válaszoltam volna nyomban, csak arra kellett várnom, hogy érintett kollegáim - közülük el­sőképpen Koffán Károly családja - szintén kapják meg az őket il­lető leveleket. Sajnos a tegnapi napig nem kapták meg s igy rá kell szánnom magamat mégis a válaszra, hogy az ügy talán mégse akadjon el. Megilletődötten köszönöm az Egyetemi Tanácsnak 89 december 13,-i állásfoglalását. Annak rám vonatkozó részét helyénvalónak és megnyugtatónak tekintem. Úgy vélem, ez kiigazítja azt a történel­mi tévedést és érvényteleniti végre az erkölcsi és politikai mél­tánytalanságot, melyet a Főiskola nevében annak egykori vezetői elvtelen opportunizmusból elkövettek; ennek erkölcsi terhét mos­tani határozatuk levette -az Önök s a mi vállunkró1. Teljesen érthetetlen viszont, hogy a fenti határozatról, valamint a kiállítási terv fejleményeiről nem értesítették a többi érin­tetteket, azaz: Bencze Lászlót, a Koffán családot és Muray Róber­tét; valamint, hogy Koffánékkal továbbra sem rendezték a velük szemben elkövetett sértő figyelmetlenséget. Ezek nyitját alighanem az Ön levelének lehangoló zárómondatában lelhetjük: "Pozitiv válaszát reméljük annál is inkább, mivel ép­pen az Ön kívánsága miatt - amit reményünk szerint sikerült meg­nyugtatóan teljesítenünk - el kellett halasztanunk a tervezett kiállítást"- irta. Ön tehát úgy Ítéli: olyasmit is megtettek, a­­mit nem az ügy természete tett szükségessé, hanem csupán az én

Next

/
Thumbnails
Contents