Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések mellékletei, 1989-1990 (1-a-81)
1989. szeptember 1. / Rektori Tanácsülés - Rektorhelyettes megválasztása - Főtitkári beosztás ügyvezető titkárrá történő besorolása - Bejelentések
Magyar Képzőművészeti Főiskola Egyetemi Tanácsa BUDAPEST ( Levelüket köszönettel megkaptam. Tájékoztatásul közlöm, hogy engem 1956. októberében semmiféle - az akkori történelmi eseményekkel összefüggésbe hozható - személyes sérelem nem ért. Mint 3. gimnazista a Török Pál utcából, kihasználva a kényszerszünetet, életem első önarcképét festettem. így jómagam sem ártottam senkinek. Ami a tevezett kiállitást, annak rendezőelvét illeti, zavarba hoz tulajdonképpeni szándékaikat illetőleg. Ugyanis minden, ami megvonta Apámtól és tőlem az esélyegyenlőséget, ezután történt. Aztán meg amit valamikor, a világ megváltásához való időszerű hozzászólásként készítettem és akkor nem engedtek közönség elé, ugyan képes-e legáább akkori képtelen helyzetemet megvilágítani •: ^ Amiért most nem mindjárt az önök által megadott telefonszámot tárcsázom kérdéseim tisztázására, az egy másik, évtizednyivel korábban kelt levelük. Ezt ugyancsak az Egyetemi Tanács nevében kézbesítették. Ugyanekkor az KSzKP KB-tól származó Írásbeli üzenettel egybevetve úgy tűnt, hogy a kor lehetőségeinek szintjén teljes szakmai elégtételt és tanári munkámhoz optimális feltételeket kapok. Ezzel szemben ma, 1989-ben Sarkantyú Simon nyilvánosan azzal kérkedik, hogy 1980 tavaszán - amikor Ő már csak mint nyugdíjas kötődött a Főiskola pártszervezetéhez - egy politikai programbeszédnek is beillő megnyilatkozásomtól felbőszültén kezdeményezte eltávolittatásomat./Az időpont, az eljárás, azaz minden összevágj/ Az persze senkit sem érdekelt, hogy nekem volt igazam,- azóta ezt a történelem is igazolta,- hogy az ügy, az 50-es évek koncepciós ügyeivel egyező természetéből fakadóan az 6 neve szóba sem került, amidőn a Rektor közölte: "Úgy döntöttünk, hogy megválunk tőled." Csak igy, indoklás nélkül: érezzem magamat parttalanul bűnösnek, akivel szemben minden megengedhető. Miután erre akkor nem voltam hajlandó, még két évbe telt, amig pedagógiai munkám tönkretételével sikerült rávenniök a távozásra. Nem én zárkóztam el a helyzet minden bizonnyal javamra szóló tisztázásától, a Rektor maga-magát leplezte le önelégült búcsúszavaival: "Látod, elértem amit akartam!" Az azóta is elintézetlenül maradt ügy szempontjából éppen nem elégtétel számomra, hogy itteni növendékeim titkos szavazása nyomán miniszteri dicséretben részesültem: hogy az akkoriban ellenem levelet aláíró Képzőművészeti Főiskolások kérnek bocsánatot amiért engedtek a kényszernek, fordulnak hozzám államvizsgájuk
