Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1985-1986 (1-a-77)

1986. március 3. / Egyetemi Tanács ülés - Új tanszékvezetői megbízások véleményezése - Állásfoglalás egyetemi doncesi álláspályázatok ügyében - A Főiskola képzési rendjéről szóló jogszabálytervezetek megvitatása - Egyebek

ъ* Cikkei, tanulmányai több folyóiratban jelentek, illetve je­lennek meg.A Magyar Nemzeti Galériában 1979-től rendszere­sen tartanak módszertani bemutatókat, konzultációkat vizuá­­lie-neveléei szakembereknek, lábben a témakörben több konfe­rencián vett részt, itthon és külföldön egyaránt. Célja, hogy e Főiskola hallgatóiban hivatástudatot ébresszen a tanári pálya iránt, megismertesse velük a művészi alkotó tevékenység és a vizuális-nevelő mmka közös vonásait, és sajátos vizuális pedagógiai tárgyakkal a tanári munkára elő­készítse növendékeit. A Főiskola vezetése tanszékvezetői megbízatását 5 évre java­solja meghosszabbítani. Marxizmus-leninizmus Tanszéki dr. Nemes László egyetemi tanár tanszékvezetői megbízatásának újabb 1 évvel történő meghosszabbítását kérjük, illetve javasoljuk. 1957 óta tanszékvezető, 1962 óta a Főiskola MSzMP alapszerve­zetének titkára volt, ezt a tisztséget 1985-ig töltötte be. Állásfoglalása minden esetben a szélesebben vett politikai társadalmi realitások figyelembevétele alapján történik, az iskola érdekeit szolgálja. Igen jól ismeri az intézmény prob­lémáit, a művész-képzés, művész-nevelés területének speciá­lis gondjait. Mint régi tapasztalt munkatárs komoly támasza a Főiskola vezetőségének, kiváló közgazdász, jó előadó. Hall­gatói szeretik, tieztelik. Tanszékvezetői megbízását feltét­lenül indokoltnak tartjuk. Sokszorosító Grafika Tanszékre két docensi állást hir­dettünk meg, melyre Nagy Gábor és К о c e i s Imre grafikusművészek, egyetemi adjunktusok adták be pályázatukat. Nagy Gábor 1971-ben szerzett tanári oklevelet a Főiskolán, ezt követően két éven keresztül müvéaztovátbkép­­zéeben részesült. Tanulmányi és szakmai eredményei alapjan 1971-ben Népköztársasági Ösztöndíjas lett. 1973-ban ösztön­díjas tanársegédként kezdett oktatni a Főiskolán. 1974-ben- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents