Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1983-1984 (1-a-75)
1984. március 12. / Egyetemi Tanács ülés - A Főiskola képzési rendjéről szóló jogszabálytervezetek megvitatása - A nappali tagozatos restaurátor szakos hallgatók diplomamunkájának elkészítéséről szóló szabályzat megvitatása - A Marxizmus-leninizmus tanszék ügye13 - Tanszékvezetői megbízások meghosszabbítása - Egyetemi tanári és docensi álláspályázatok elbírálása - Egyebek
2^r 5 2./ ózeaélyx kérd ;ek Itt azzal kell kezdenünk, hogy a tavalyi tonáv kezdetén irányító hatóságunknál is minket érintő változás történt, Korcsog András államtitkár Művelődési Minisztériumból történő távozásával. A felsőokt tás miniszterhelyettesi hatáskörbe került, в egy új miniszterhelyettest neveztek ki, dr,Földiák Gábor személyében. Ő egyetemi tanár volt öebrecenben, onnan került e felelősségteljes beosztásba, A tanév folyamán változás történt közvetlen minisztériumi irányításunkban is , az Egyetemi és Főiskolai Főosztály korábbi helyettes vezetője, dr.H;. gyezentpéteri Géza eltávozott a Minisztériumból és helyét ér. Palovecz János vette át. Főiskolán belüli ügyeink között s áinolok be arról,hogy e tanévben járt le öt tanszékünk élén a tanszékvezetői megbizás, s az EgyetemiTanács a Sokszorosító Grafika tanszék élére Haszler Károly újabb öt évre, a Diczlct-és jelmeztervező tnnszék élére Szinte Gábort újabb öt évre, a Művészettörténet tanszék élére Cifka Péter három évre, v. Vizuális -nevelés t nszék élére Balogh Jenőt egy évre, a Marxizmus-leninizraus t' nszék élére pedig dr.Uemes Lászlót egy évre egyhangúan megválasztották* A minisztériumi jóváhagyd intézkedést eddig még nem kaptuk kézhez, A Főiskola tervszerű és tudatos személyzeti politikája jegyében ebben a tanévben is tervezett előrelépést, s ffeicghirdetett egyetem tanári álláspályázat alapján a Tanács egyhangúan javasolja a Minisztérium számára Kleineisel János építész kinevezését. Jelentős személyi változás történt a közelmúltban Főiskolánk vezetésében annyiban, hogy felmondással megszüntette munkaviszonyát Hagy Andrásné gazdasági igazgató. Helyébe a művelődési miniszterhelyettes Hagyná, Gombás Ildikót nevezte ki a Főiskola gazdasági igazgatójává, aki junius 1-vel el is foglalta állását, s engedjék meg, hogy ezúton - aki még nem ismeri esetleg - bemutassam Önökne] Hagyná et,nő évek óta a képzőművészeti területen dolgozik, korábbi a Minisztérium Képzőművészeti Osztályának volt a munkatársa, legutóbb pedig a Műcsarnok gazdasági igazgo tója volt. Ezúton is kívánunk neki munkájához sok sikert, s kérem ,hogy fogadják őt szeretettel, segítsék a beilleszkedésben.