Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1972-1973 (1-a-64)
1973. február 14. / Egyetemi Tanács ülés - Vizuális nevelés helyzete - Tájékoztatás decemberben lezajlott revizoti vizsgálatról - Építkezési munkálatok - Hallgatók anyagellátása - Beszámoló az 1973/74. évi felvételi vizsgáról - Művésztelepek - Könyvtár helyzete - Restaurátor- és Konzervátorképző Intézet személyi krédései
8 kz osztályközösségeken belül a szocialista együttélés követelményeinek betartásáért, az erkölcsi és etikai feltételek biztosításáért, a demonstrátor és a KISZ osztálytitkár vagy megbízott felelős, к közösségi szellem ellen vétők ügyében az emlitett állami és társadalmi felelős kezdeményezésére az osztályközösség dönt. Végső esetben a müvésztelepről való kizárást is foganatosíthatnak, kz évközben a Rektori Hivatal által közre adott un. szesztilalom - mivel a müvésztelep a tanulmányi munka szerves része - erre az időszakra is vonatkozik. к szobrászok mindegyike Hódmezővásárhelyen dolgozik, a kőfaragás évközi tantervi követelmény. к továbbképzősök külföldi tanulmányi úton vehetnek részt. к restaurátorok nyári szakmai gyakorlatának helyét és idejét az adott feladatok határozzák meg. kz osztályvezető mesterek kiküldetési rendelvényt kapnak, amellyel részükre napi dijat és utazási költségtéritést - saját gépkocsi igénybevétele esetén kilométerpénzt és benzinköltség téritést - biztosit a Gazdasági Igazgatóság, előzetes bejelentés esetén az utazást is szervezi. к hallgatók a müvésztelepi időszak gyakorlatára ösztöndijat éa anyag^ ellátást kapnak. к müvésztelep szervezését, a zavartalan munkaMxetőségek megteremtését, a lebonyolítás folyamatosságát a Gazdasági Igazgatóság munkatársai a helyszínen személyesen biztosítják. ad.с/ Kovanecz Ilona elvtársnő e tárgyban már tájékoztatta a jelenlévőket, azt kiegészíteni nem kivánja. Pátza;y Pál a szobrászok kőfaragó stúdiumának kiszélesítését szorgalmazza. Véleménye szerint а II. és IV. éves hallgatók müvésztelepi foglalkozásként az Epres kertben kell, hogy^faragjanak. Hangsúlyozza, hogy nemcsak a szakma megismeréséről, hanem a kőben való szobor alakításáról van itt szó. Mihály Gábor megjegyzi, hogy egy szobrásznak is hasznos, ha új környezetben szerez benyomásokat. Éczése szerint Villány Pátzay mester elképzeléseinek is nagyon alkalmas volna.