Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1972-1973 (1-a-64)
1972. december 22. / Egyetemi Tanács ülés - Az 1973. évi költségvetés - Az egyetemes vizuális nevelés
6 A történelem korszakaira mai eszközeink birtokában visszapillantva könnyen elbizakodottakká válhatunk. Sok hibás viselkedésünk oka az, hogy az emberek általában abban a hitmaradvány tudatában élnek, ami szerint az ember a teremtés koronája. Uralkodni akar a természeten és úgy látszik mintha tudna is. Elfelejtette az igazi állapotát, azt, hogy Ő maga is a természet egyik jellemző része és, hogy nagyszerű cselekedeteit, müveit voltaképpen a természet műveli, müvelteti általa. A nagy Mü a társadalom, az ember önfenntartási kényszerének erejéből épülő természeti forma. Csak az élet egészét átfogó értelem tud egy közös érdeket látni benne • Századunkban a népek hatalmi érdekei háborúkba torkolltak. A fennmaradás gondjai az ember gondolati erejét a harci eszközök felé fordították. Az emberközpontú szellemi élet "az izmusokkal" párhuzamosa lett ennek az eszmei zavarnak. Az ember büszkén boldogul a találmányaival ám, de kitalálni csak eszközöket lehet, amelyek bármilyen nagyszerűek, a szemünk előtt évülnek el a holnapi mégnagyszerübb találmányok létrejöttével. Az eszközök sokaságának működtetése, életközegünket rontó hatása máris szorongás közérzetében tartja azokat akik nem a működtetésűkkel élnek. Az emberséghez kötődött szellemi cselekvés személyiségét felváltja az eszközökkel uralkodó ember. Az emberközpontú cselekedet elveszti érdekességét a gyakorlati érdek érdekességéhez viszonyitva. Megdöbbentő példa erre a művészetek máris áruvá fajult állapota. A nagyvilágban a művészet ma már az áruforgalom természete közismert módján termelődik és árfolyam szerint értékelődik. Nem csoda, hogy a "Vizuális nevelés" gondja állandósult az iskolák tananyagának célszerű szervezetében. Egyszerű fogalomzavar az iskolák tananyagának célszerű szervezetében. Egyszerű fogalomzavar okozza ennek az ügynek a vitában maradását. Kártékony zavart okoz, hogy a képzetalkotás célú rajzolást öszszekeverik a megjelenítő jellemű "művészi" rajzolással. Igaz, hogy a művészet jelen ellentmondásokban gazdag viaskodása is összetéveszti e kétféle szellemi állapotot. Vizuális nevelés fogalmán ma már általában olyan tanmódszert értenek, amely a magyarázatra szoruló ábrák, tárgyak "müvekké" való befogadására elvezet. Nem meglepő az sem, hogy vannak akik az iskolai rajzórákat felesleges tanrend-duzzasztó regényes müvészkedésnek tartják. Ezek számára a tételes tananyagra épülő oktatási elv csábitóan használhatónak látszik, könnyen mérhető értesültséget ad, ügyvitelszerűen ellenőrizhető, igazi "iskola-hivatal". Arra gondoljunk inkább, ami a sokféle elágazó mai középiskolák számára célravezető nevelő módszer lehet. Arról szólok, amit közönségesen szabadkézi rajznak hivtunk és nevezhetünk ma is. A szabadkézi rajz a középiskolai szakosodó képzésszüksége szerint célszerűen hangsúlyt kaphat a megismerő, a szerkesztő, a mérhető és végül még a kifejezőrajz irányába is. Hanem a szabadkézi rajznak úgynevezett "fakultativ", nem kötelező, szabadon felvett tanformája értelmetlen félreértése a rajzi nevelés alapvető cédának, mert pusztán csak a rajzolóhajlamú ifjakra számithat, akik enélkül is rajzolnak. Dehát a látottnak a tudatba emelése, a képzetalkotás megművelése, a gyarapodott meglátásra nevelés arra az egyszerű szigorú
