Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1970-1971 (1-a-62)
1970. október 26. / Igazgatói Tanács ülés - Főiskolai jubileum ünneplése
- 2 -г Bernáth Áurél véleménye szerint a tervezet egész konstrukciójában mértéktelenül túlzott. Nem hiszi, hogy a közvélemény érdeklődésére tartana számot egy olyan jellegű kiállítás, amit az elképzelés tartalmaz, másfelől véleménye az, hogy a jubileumot intim főiskolai ügyként kell kezelni. Meg kell adni a kellő tiszteletet az alapítóknak és ez abban a formában látszik a legcélszerűbbnek, ha a főiskola területén belül, az alapítók munkáiból kis kiállítást rendeznek és ha lehetséges, ki kell bőviteni az akkori növendékek egyike-másikának munkájával. Véleménye szerint, az a tiszteletadás, amely a főiskola jelenlegi vezetőit kötelezi, a megemlékezés kapcsán ezzel tökéletesen kifejezést nyer. Az elmúlt száz év alatt olyen sok növendék végzett, hogy azok munkáit bemutatni lehetetlen és ugyancsak elképelhetetlennek tartja, hogy a főiskolán az elmúlt száz év alatt működő tanárok munkái kiállithatóak lennének. Véleménye szerint jó néhány tanár is tanitott, akinek ma már talán a nevét sebi tudja senki. Megismétli álláspontját, mely szerint kellő tiszteletet kell adni az alapitó tanároknak és ezzel a főiskola eleget is tett. dr.Végvári Lajos Egyet tud érteni a javaslattal, mindenekelőtt azért, mert szerény, de nagyon nobilis keretek között kivánja a megemlékezést lebonyolítani és valóban elkerüli azt a nagy csinnadrattát, amit más intézmények tettek. /Saját első tervezetével kapcsolatban már tudja, hogy a Galéria csak a raktári anyagból hajlandó müveket kiadni, igy az eredeti elképzelés máris korrekcióra szorulna./ Jóllehet, mint alapgondolat szimpatikus a javaslat, néhány dologról azzal összefüggésben mégis beszélni kell. Az alapitó tanárok müveit a Galéria anyagából kell kiválasztani és kikérni és ez már az ő hatáskörén túlmegy. Az alapitók mellett azonban szükségesnek tartana bizonyos kiegészítést is. Változatlanul gondolni kell véleménye szerint arra, hogy . a főiskolának semmiféle kiadványa nincs, ugyanakkor csaknem minden külföldi vendégünk ezt igényelné. Nézete szerint, erről semmiképpen sem szabadna lemondani. Tehát: az az álláspontja, hogy a javasolt kiállítást rendezzék meg és adjanak ki a száz éves főiskoláról egy reprodukciókkal illusztrált kiadványt. Pátzay Pál egyetért azzal, hogy szükség van egy olyan kiadványra, mely a főiskola munkáját ismerteti.