Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1967-1968 (1-a-59)
1968. június 15. / Igazgatói Tanács ülés - Javaslat 100. évforduló megünneplésére - Bánszky Tamás aranydiploma iránti kérelme - Beérkezett kérvények - Felvételi vizsgával kapcsolatos kérdése - Tanévzáró beszámoló
*- 17 -A uüvetkczi évi feladatok: mindenekelőtt a felvételi jó le bonyolítása# Erről Domanovszky mester mái' szólt# Az engedélyezett felvételi keretszám 25 fő# A jelentkezők száma 560 fő, ebből 4Л szobrász és 56 restaurátor# Domanovozky mester ismertette annak a koncepciónak a lényegét, melynek alapján tovább szeretnénk fejleszteni a főiskola munkáját• 1967-ben hagyta el a főiskolát az az évfolyam, moly már a kötelező rajztanárképzésben vett részt# Képzősök ideje alatt és azóta is számtalan hivatalos, félhivatalos tanácsúozás, beszélgetés, tűnődés eredményeként szűrődött le az a következtetés, hogy tovább kell módosítani a képzés tartalmát, jellegét, struktúráját# Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy a hallgatók többsége nyü gnek veszi a kötelező tanárképzéstj elégedetlen az elméleti és a szakmai munka arányait illetően, - azzal az elégedetlenséggel nem foglalkoznék, amit adott esetben a szakma vonatkozásában tanúsítanak, - azzal azonban igen, ami az elméleti stúdiumok ismeretanyagához kapcsolódik# Ebben о tanévben nem volt tovább lehetséges nem odafigyelni arra az ellenfcmonsásra, ami a szakma művelése és az elméleti tárgyak elsajátítása, szemléleti mogközolitéso vonatkozásában jelentkezett# Kom lehet és nem is szükséges itt és most boncolgatni a kialakult helyzetet előidéző mozzanatokat, csak sommásan lehet az ellentmondás tartalmának meghatározójára rámutatni# A hallgatóm többsége igy vagy úgy á dolog természetéből eredően arra kényszerül, hogy fokozatosan egyre bátrabban és határozottabban magúra találjon tartalmi, formai vonatsózásban egyaránt# om lehet túlzás, ha azt mondjuk, hogy ebben az értelemben csak a művészi pályán állnak szemben a nehézségekkel a fiatalok# r Ugyanokkor más oldalról mintha egy más világba lépnénk, amikor az elsajátítandó ismeretanyaggal találják szembe magukat# A tudományos ismeretanyag elsajátítása ezen a fokon csak számotadás formájában korül mérlegelésre# Tudom, hogy a tudományos és a művészi tudatformák egy sor specifikumot tartalmaznak, melyek alapvető módszerbeli eltéréseket is jelentenek, az azonos tárgy megközelitése vonotuozásában, de most mégis azt kell kiemelni, ami közös és kölcsönös# S ez az, hogy az un# elméleti ismeretek elsajátítása terén közelítsünk a szakma belső lényegének az elsajátitási módszeréhez# Az un# elméleti tárgyak vonatkozásában is meg kell kísérelni az alkotó módon való gondolkodásra és az önálló munkára neveléssel# Araikor az elképzelésekről először volt szó, több ellenvetés hangzott el a kollegáit egyrószótol. Nem hivatalosan, mert a tanácsülésen felszólalók egyértelműen a koncepció mellé álltak. Inkább utólag és magánbeszélgetésekben#