Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1956-1957 (1-a-48)

1957. május 22. / Igazgatói Tanács ülés - Főiskolán tapasztalható hiányzások és ennek orvoslása - Index aláírás szabályozása - Müvelődésügyi Minisztérium leveleinek ismertetése - Rendkívüli fegyelmi bizottság felállításáról szóló egész gyűlés

- 4 -Kádár Györgyt Nagyon helyesnek tartja, hogy Pátzay mester is a bizottsá| tagja legyen, asonban Barna László helyett*Éarna Józsefet java­solja, egyetért azzal is, hogy Ék Sándor is bizottsági tag legj 1 Ék Sándort Mint tudják a megjelentek, hogy a Főiskolán már megalakult az MSZMP szervezet, amelynek ideiglenes hfanrtt intézd bizottság elnöke, amely eleve arra kötelezi, hogy minden vonatkozásban se gitse a Főiskolára, mint állami szervre rárótt feladatainak vég rehajtásában. ifibben a beosztásában jelen van a bizottság munkáj ban anélkül, hogp annak tagja lenne, összeférhetetlen is lenne ebben a funkcióban bizottsági tagként szerepelni, mint ahogy ősi széfórhetetlen Domanovszky mesternél az ilyen irányú résztvételi mindketten azonban résztvesznek ebben a munkában és segítséget nyújtanak. Kádár mester kifogásolta Barna László tagságát, amelyet na lát indokoltnak, hiszen ő az egyik tanszék vezetője, az alapszei nek tagja, eddigi tevékenysége azt bizonyltja, hogy agilitásával jelentős szerepet fog betölteni a bizottságban. Kádár György: • Javasolja, hogy az I.sz. bizottságba Szegedi Györgyöt és a II.bizottságba Barna Józsefet válasszák be. Bátz&y Pál» Nem tud egyetérteni Ék mesterrel az összeférhetetlenség sz« pontjából. Minthogy a párt vezetésével történik az állami élet i ennek folytán éppen ebben a szerepben is a pártnak kellene élen­járni, jelentős feladatot vállalni. Nem látja annak értelmét, ha hivatalból jelen lehet, akkor miért nem lehet bizottsági tag is, Barna László; Igazat ad Pátzay mesternek abból a szempontból, hogy helyt© len lenne a*z, ha a pártszervezet nem venne részt ebben a munkába Béezt is vesz, csak az a forma nem helyes, amit Pátzay mester mond, nem volna célszerű, ha olyan jellegű lenne a réeztvétele, hogy a pártszervezet vezetője esetleg a bizottság vezetője is legyen. Tekintve, hogy' ez a vizsgálat kifejezetten állami feladat tahát csak olyan mértékben vehet részt a pártszervezet, mint ált Iában, vagyis tanáccsal lát el. Természetesen a bizottság kommu­nista tagjai megvitatják a problémákat a pártszervezetben és ott a kollektív bölcsesség érvényesülhet. Nem célszerű olyan színeze­tet adni, hogy ezt a vizsgálatot a párt rendeli el, hanem ezt ki­fejezetten a minisztérium indította meg, az ő utasítására történi A fegyelmi szerv, mint állami testület működik. Ék Sándort Kiegészíti Barna elvtérsat azzal, hogy ez az ügy az egész ország ügye és nemcsak a párté, a párt foglalkozik is a megkívánt módon ezzel, sőt az által lesz a párt ügye, ha az egész ország foglalkozik vele. Meg kell próbálni közös erővel - tag és nem tag tisztába tenni azt ami a közelmúltban történt.

Next

/
Thumbnails
Contents