MNL-OL-XIX-A-83-b 4000-4002/1967
4000/1967. 1968. évi népgazdasági terv
2/d Építőipar Hí Házépítő Kombinát, Debrecen A 15 éves lakásépítési terv teljesítése és a lakásépítésnél alkalma—' zott nagyüzemi módszerek bevezetése érdekében kell folytatni a paneles lakásépítési kapacitások kiépítését. Ennek keretében szükséges 1968. évi kezdéssel és 197o. évi befejezési időponttal megvalósítani a debreceni Házépítő Kombinátot, mintegy 25oo lakás/év kapacitással. Hírközlés 12‘. Nyugati hírközlő összeköttetés A nyugati irányú /Budapest-Győr; Budapest-Győr-Bratislavaj Győr-Wien/, illetőleg a kelet-nyugati átmenő hírközlő /távbeszélő/ összeköttetés; szélessávú, mikrohullámú 1-3 csatornás televízió, illetve /távbeszélő/ összeköttetés létesítését 1968-ban kell megkezdeni. Az 1968-as kezdés esetén is - az 197o. évi üzembe helyezést - csak feszitett Ütemű építéssel lehet megvalósítani'. Az 197o. évi üzembe helyezés lehetővé teszi a nyugati rendszerhez való csatlakozáson kiyül azt, hogy a kelet-nyugati átmenő forgalom hazánkon menjen keresztül. Ez utóbbi körülmény nemcsak a jelenlegi, mintegy évi félmillió dollár devizabevétel fenntartását, hanem további évi negyed- millió rubel devizabevételt tesz lehetővé. Kereskedelem 13• Almatároló, Mátészalka A 4,4 ezer vagonos almafeldoJ.gozó, ill. 1,4 ezer vagonos hütőtároló létesítése biztosítja a mátészalkai járás és a fehérgyarmati és csen- geri tájegység területén telepitett, a termőre fordulási idő figyelem- bevétele szerint I970. évre 7,о ezer vagonra felfutó téli almatermelés felvásárlását, korszerű tárolását, hazai és export célokra történő gazdaságos felhasználását*. Kulturális ellátás 14ш Kp-i Uttörőváros, Zánka A mintegy 256 millió Ft-os költség-előirányzattal tervezett Uttörőváros MNL OL XIX-A-83-b