MNL-OL-XIX-A-83-b 3311-3370/1967
3320/1967. Romániával idegenforgalmi együttműködési egyezmény megkötése
- 3 forgalmi akciókat is szervezzenek, amelyek magukba foglalják mind a Magyar Népköztársaság, mind a Román Szocialista Köztársaság idegenforgalmi helyeit és idegenforgalmi szempontból figyelembe jövő rendezvényeit, mégpedig olyan program szerint, amelyben a két ország idegenforgalmi szervei évente állapodnak meg. 5. cikk A Felek előmozdítják harmadik országok saját gépkocsival rendelkező olyan turistáinak utazását, akik a Magyar Népköztársaságba és a Román Szocialista Köztársaságba kivárnak utazni. 6. cikk A Felek intézkedéseket tesznek a két országon áthaladó nemzetközi utak idegenforgalmi célból történő kihasználásának fokozására; ugyanakkor továbbra is támogatják a két ország közötti vasúti, közúti, folyami és légi összeköttetés fejlesztését és kor- szerüsitését. 7. cikk A Felek intézkedéseket tesznek a két ország és harmadik országok turistái kirándulásainak sokrétűvé tétele és kiszélesitése révén a Dunának, mint vizi- utnak az idegenforgalom területén történő kihasználására és arra nézve, hogy ennek érdekében országaik idegenforgalmi szervei egymással megállapodásokat kössenek. 8. cikk A Felek támogatják az illetékes szervek munkáját abban, hogy a határátkelőhelyek átbocsátóképességét fokozzák, az útlevél és vámellenőrzést az idegenforgalom igényeinek megfelelően összehangolják és egy- szerüsitsék, valamint további átkelőhelyek megnyitását MNL OL XIX-A-83-b