MNL-OL-XIX-A-83-b 3271-3290/1967

3282/1967. Külföldi kiállítások 1968. évi programjáról

c/ Az európai tőkés országok közül azok szerepelnek a programban, ahol exportunk növeléséhez elsődleges érdek füzcdikt c/ Nem veszünk reszt a jövő évben a damaseusi, mars eil lei, trieszti és pármai vásárokon, E helyeken 1967-ben kiállítunk > a két­évenkénti részvétel elegendőnek bizonyul, A kiállításokon való részvétel kettős: politikai és gazdasági céljának megfelelően bemutatjuk egyrészt országunkat, népgazdaságunk egé­szét, a vállalatok pedig áruikat ismertetik, Állami dotációból, hivatalos jellegű kiállítóként azokon a kiállításo­kon veszünk részt- amelyek politikailag és kereskedelempolitikailag fontosak,- ahol országunkat mint kereskedelmi partnert akarjuk bemutatni, illetve bevezetni (elsősorban uj piacokon),- ahol a BNV- vei való kölcsönöse égi szempontok indokolják, A többi, közvetlen vállalati érdeket szolgáló kiállításon való rész­vétel elhatározása ás finanszírozása a vállalatok hatáskörébe kerül. Perspektívában csökkenteni kívánjuk a költségvetés terhére jelent­kező kiállítási kiadásokat és fokozottan a vállalati költségviselés elvét kívánjuk érvényesíteni. Ez 1963-ban még nem lehetséges miután a gazdaságirányítás reformja keretében alkalmazandó konkrét pénzügyi szabályok és az ebbel adódó lehetőségek a vállalatok előtt nem isme­retesek, ugyanakkor a kiállításokon való részvétel előkészületeit már most meg kell kezdeni. H. 1963-ban állami dotációból, hivatalos kiállításként az alábbiakat tervezzük» Magyar Országos levéltár MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents