MNL-OL-XIX-A-83-b 3295-3340/1966
3307/1966. Román-magyar kapcsolatokról szóló 3087/1966. sz. határozat végrehajtása
- 3 Itt is olyan megállapodás jött létre, hogy a végleges együttműködési javaslatokat, valamint a szállítások bővít ósére irányuló javaslatokat a Bukarestben szeptemberben sorra kerülő második tárgyaláson rögzítik. A román fél elé szeptember 5-ét javasoltuk a tárgyalások időpontjául. Választ ezideig nem kaptunk. c./ A kohászati tárgyalásokra ugyancsak a tervhivatali elnök- helyettesi megállapodás alapján julius 27 - augusztus 1 között miniszterhelyettesi szinten került sor Bukarestben. A felek megvitatták az 1966. évi és az 1967. évi profilcsere és bérmunka bővítésével kapcsolatos kérdéseket, valamint a műszaki együttműködés bővítésének lehetőségeit. A tárgyalások eredményeként oldalanként 2700 tonnával sikerült bővíteni az 1966-ra lekötött profilcsere volumenét. A kontingens /18,5 eto/ azonban még igy sincs kitöltve. 1967-re teljes egészében specifikálásra kerültek az 18,5 ezer tormát kitevő román szállítások - melyek meghiusi>- lása idén még jelentős kiesést eredményez - s ugyancsak specifikálásra kerültek a magyar szállítások is. Megállapodás történt a román fél részére végzendő kisebb volumenű bérmunkára is. Felmerült még további 20-25 ezer tonna öntecs MNK-ban történő áthengerlésének kérdése, melynek konkrét lehetőségeit a későbbiekben kell még tisztázni. Megállapodás történt, hogy néhány kérdésben a szakértők még tovább folytatják a munkát. 4./ A műszaki-tudományos együttműködési bizottság legutóbbi ülésszaka /1965. szeptember/ összesen 120 tornát tartalmazó, 3 felajánlási listát adtunk át a román félnek a forgalom bővítésére, s a részünkre mutatkozó kedvezőtlen arány javítására. Román részről - egyetlen kivétellel - ezideig nem kapMNL OL XIX-A-83-b