MNL-OL-XIX-A-83-b 3001-3040/1965

3004/1965. Az 1964. évi mezőgazdasági kiállítás tapasztalatai

- 3 ­A kiállításon résztvevő szocialista országok küldöttségeinek « vezetői kérték, hogy a jövőben - a nemzetközi bemutatók mellett - önálló pavilonban is rendezhessék kiállításukat. Ezt mi a jövőben sem tartjuk indokoltnak. 2. / A kiállítás szakmai hetének tapasztalatai. Az eddigi kiállítások jellegéhez képest lényeges változás­nak tekintjük az ez évben először megrendezett szakmai hetet. Tizenkét témában előre meghirdetett program alapján - a tervezett 20-22.000 fő helyett - 26.300 szakember tanulmányozta a kiállítás bemutatóit. A résztvevő szakemberek közül mintegy 20.000 termelő- szövetkezetből érkezett. Az érdeklődés a vártnál nagyobb volt, amiből az a következtetés vonható le, hogy a mezőgazdasági üzemek fontosnak tartják a korszerű termelési módszerek, technológiák, gépek, eszközök közvetlen, személyes tapasztalaton alapuló megis­merését és azok alkalmazásának elsajátítását. 3. / A közönség ellátása. A vendéglátóipari egységek az eddiginél kulturáltabb körül­mények között, jól gondoskodtak a látogatók kiszolgálásáról, kém tudtuk azonban megfelelően megoldani a vidéki látogatók elszálláso­lását. Naponta összesen 1.800 olyan szálláshely állt rendelkezé­sünkre, amely nem érte el az idényjellegű turistaszállások színvona­lát sem. Ezzel szemben voltak olyan napok, amikor több mint 3.000 ember elszállásolásáról kellett gondoskodni. Összefoglalva: Az 1964.évi Országos Mezőgazdasági Kiállitás és Vásár megvalósította célkitűzéseinket a korszerű termelési eljárások, állattartási technológiák, mezőgazdasági gépek és esz­közök bemutatását és eljése-teené-t illetően. A jövőre vonatkozóan javasoljuk, hogy 3 évenként országos mezőgazdasági kiállítást, két orsaágoVl&^Iilas köaöt-t pedig ágazati szakmai bemutatókat rendezzünk^ 'trtlÁ'ttitás területét és létesítményeit túlnyomórészt termelési tevékenységgel, részben pedig - áru raktározási célból - bérbeadással hasznosítjuk:. 6 MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents