MNL-OL-XIX-A-83-b 3486-3501/1964

3488/1964. Az 1965. évi állami költségvetés

A miniszterek és a megyei /fővárosi; negyei jogú városi/ tanácsok elnökei 1965# évben az első félév végéig fokozatosan 3 9&~kal /mintegy l*8oo fővel/ csökkentsék a központi és helyi államigaz­gatási szervek létszámát. A létszámcsökkentés egyik fő szempont­ja a minőségi Összetétel javítása legyen. A létszámcsökkentéssel elért bérmegtakaritás egyhamad része béremelésre használható fel. 5./ A Kormány az 1#/ pontban meghatározott főösszegek keretében a tanácsok 1965« évi költségvetését 17*592 millió forint bevétel­lel és 17.592 millió forint kiadással állapítja meg; az egyes bevételi forrásokból, illetve az állami adókból átengedett részesedés mértékét a pénzügyminiszter ennek megfelelően álla­pítsa meg. Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter arra, hogy a tanácsok ré­szére megállapított bevételi terveknek jogszabályok következté­ben történt módosulása esetén a többletet elvonja, illetőleg a hiányt állami hozzájárulásból biztosítsa. A vállalatok tervezett nyereségbefizetéséből 1965# évben a fő­városi tanácsot változatlanul 6 a többi tanácsot 8 $ része­sedés illeti meg tanácsi érdekeltség cimén, amelynek felhasz­nálását a decentralizált pénzügyi alapokra vonatkozó határozat figyelembevételével kell megállapítani. Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter arra, hogy a tanácsok községfejlesztési alapját megillető állami hozzájárulást az 1964. évivel azonos mértékben állapítsa meg. Budapest, 1964* december 17. Kádár János sk. a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents