MNL-OL-XIX-A-83-b 3401-3445/1964

3416/1964. A Dunai Halászati Egyezmény Vegyesbizottságának Bukarestben tartott VI. ülésszakáról

- 10 ­A 11, napirendi pontban a Vegyesbizottság megbeszélte és elkészítette a VII, Ülésszak napirendi tervezetét, amely a következő: 1. / A Vegyesbizott3ág elnökének beszámolója a VI, és VII, Ülésszak közötti időben végzett munkáról. 2. / A Felek általános tájékoztatása: a/ a haltartálékokról és a halászat eredményeiről az 1963« évben, valamint a Duna halállományának meg­őrzésére és fejlesztésére végzett munkáról; b/ az eltelt időben végzett Iíu tat ómunkáról, 3«/ A Vegyesbizottság elnökének tájékoztatása a dunai ha­lászat általános tilalmára vonatkozó időszakokról, valamint a dunai nagyhering halászati tilalmának 1965, évre vonatkozó foljramatos és szakaszos lerög- zitéséről, valamint a Vegyesbizottság ezzel kapcso­latos állásfoglalása, 4. / Tájékoztató azoknak az új kísérleteknek az eredményei­ről, amelyeket 1964-ben a halak mesterséges szaporí­tására vonatkozóan a Szerződő Felek kaptak, 5. / Tájékoztatók az 1964 évben végzett kísérletekről a növényevő halak betelepítésével kapcsolatban. 6. / Azok & Szerződő Felek, akik rendelkeznek hidrológiai, hidrokémiai, hidrobiológiái és ihtiologiai adatokkal, azokkal a változásokkal kapcsolatban, amelyet a vízi­erőművek a Duna halászati hasznosításában okoznak, tájékoztatást adnak. 7. / A Szerződő Felek előterjesztéseinek megtárgyalása a tudományos kutatások módszereivel és terjedelmével kapcsolatban abból a célból, hogy olyan koordinált program jöjjön létre, amely az 1965-70 évek dunai halászati kutatási kérdéseivel foglalkozik. \ 8. / Tájékoztatások a Duna szennyezettségéről és azokról az intézkedésekről, amelyeket a Felek hoztak, hogy MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents