MNL-OL-XIX-A-83-b 3226-3280/1964
3239/1964. Az 1963. évi állami költségvetés végrehajtásáról
-6Az állami vállalatok forgalmiadó- és nyereségbefizetésének eredeti előirányzata az árváltozások miatt együttesen több mint 2,6 milliárd forinttal csökkent. A tényleges teljesítés a módosított előirányzatnál is lényegesen alacsonyabb. Ennek túlnyomó része a nyereségbefizetésnél jelentkezik, ami döntően a költségszínvonal tervezettnél kedvezőtlenebb alakulásának következménye. Az év során a népgazdaság legfontosabb területein a termelési költségek aránya az előző évhez képest nem csökkent, hanem emelkedett. Nem realizálódtak az anyagi ráfordítások csökkentésére irányuló célkitűzések, az egyéb költségek súlya pedig növekedett. Mindezek következtében a vállalatoktól származó állami jövedelmek növekedési üteme jelentősen mérséklődött: a vállalatoktól eredő jövedelmek az 1961. évben 13,1 &-kal, az 1962. évben 9,8 $£-kal, az 1963« évben pedig mindössze 1,6 %-kal emelkedtek.1 A szövetkezetek befizetéseinél kereken 4-52 millió forint, a lakosság befizetéseinél pedig 175 millió forint többlet mutatkozott. A költségvetés beruházási kiadásai ebben az évben is meghaladták az előirányzatot. Az előző évinél 15 ?&-kal magasabb beruházás finanszirozására a költségvetésből terven felül mintegy 2,5 milliárd forintot kellett fordítani. Összességében a második ötéves terv első három évére előirányzott összegnél 16,7 milliárd forinttal többet ruháztunk be. A beruházási terv pénzügyi túlteljesítése nem mindig jelenti egyúttal azt is, hogy a tervezettnél több beruházási cél valósul meg. A Beruházási Bank vizsgálatai arra mutatnak, hogy a beruházások jelentős része a megvalósitás során megdrágul, lényegesen többe kerül, mint ahogy azt a tervekben előirányozták. Ez a költségemelkedés azonban az esetek nagy részében nem kompenzálódik kapacitásnövekedéssel. Rá kell mutatni arra is, hogy a Kormány álx tál kijelölt, a kivitelezésben előnyben részesítendő beruházások száma ma \ MNL OL XIX-A-83-b