MNL-OL-XIX-A-83-b 3131-3170/1964
3143/1964. A népi ellenőrzési bizottságok munkája
í- 2 Mindenekelőtt azzal, hogy a vizsgálati jelentést nem vették át. E kötelességüknek még a felügyeleti hatóságuk közbenjárására sem tettek eleget. Csak a KNEB elnökhelyettesének felszólítására - a jelentés elkészülte után másfél hónappal - vette át az igazgató a jelentést. A vállalat igazgatója a jelentéssel kapcsolatos vállalati észrevétel saját maga által kért határidőben való megküldését sem tartotta be. A határidő után megérkezett észrevételt a vállalat vezetői minősíthetetlen hangnemben Írták meg. Lényegében nem törekedtek a vizsgálati megállapitások érdemi magyarázatára, hanem kioktató hangon az ellenőrzés hatásköréről polemizáltak. A vállalat vezetőinek a vizsgálattal kapcsolatos magatartásukra jellemző, hogy feljelentést tettek az MSZMP KB-hoz és a Minisztertanácshoz, a KNEB ellen. Ilyen körülmények között készült el a realizáló jelentés, amelyet intézkedés végett a Pilmfőigazgatóság vezetőjének küldtünk meg. A Piláfőigazgatóságnak a vizsgálatra vonatkozó intézkedéseit még nem ismerjük. 3«/ Az ipar és belkereskedelem kapcsolata cimü vizsgálatunk befejezése után a Könnyűipari Minisztérium vezetői megállapi- tásainkkal nem értettek egyet, ellenezték, hogy az előterjesztést GB elé vigyük. Később személyes tárgyalások után megállapításainkat elfogadták. Ennek alapján A CB határozatában utasította a tárcát az általunk feltárt hibák kijavítására. Érdemi intézkedés kielégitő mértékben nem történt. Kern hajtotta végre a minisztérium a készletek megfelelő átcsoportosítását, a helyi és állami ipar közötti profil rendezését, nem vezette be a bútoriparban a garanciális javitás rendszerét és nem szüntette meg az alapanyag és késztermék előállítás egyidejű programozását. MNL OL XIX-A-83-b