MNL-OL-XIX-A-83-b 3086-3130/1964
3093/1964. A KGST VB XI. üléséről beszámoló
- 5 A vita során a lengyel delegáció ismételten utalt arra, hogy az általuk kidolgozott, a jelenleginél jóval magasabb vasúti tranzit-tarifákat 1965, január 1-től - akár egyoldalúan is - feltétlenül bevezetik« b./ A VB úgy döntött, hogy a Külkereskedelmi Állandó Bizottságnak meg kell vizsgálnia azt a szerződéses árakkal kapcsolatos magyar javaslatot, amely szerint tagállamok közötti kereskedelemben az áraknak egységesnek kell lenni ők« 6. / A _köz2s_vagonpark_iroda_vezetőyének_kinev ezése Ennek kapcsán igen éles vitára került sor elsősorban a lengyel és a csehszlovák képviselők között. Lengyel részről az iroda vezetőjévé Popjelaszt, volt közlekedési miniszterüket javasolták, akit - Jaroszewicz elvtárs saját közlése szerint - rossz munkája és szervezőképtelensége miatt váltottak le miniszteri funk:dójából, A csehszlovákok joggal javasolták az ő jelöltjüket az iroda élére, mert az iroda Prágában lesz és az eddigi szokásoknak megfelelően az apparátus vezetőjét az az ország adja, amelyben az működik« Román és bolgár részről eredetileg támogatták a lengyel javaslatot /a románok már Írásban előre is közölték támogatásukat/. Igen éles vita után azonban a lengyel képviselő álláspontjával egyedül maradt és végül elfogadta, hogy az iroda élére a csehszlovák jelölt. Posztpisil közlekedési miniszterhelyettes kerül« Helyettese Popjelasz volt lengyel közlekedési miniszter lesz, 7. / A_VB_tizenkettedik_ülését 1964. április 21-én tartja Moszkvában, és napirendjén a következő kérdések szerepelnek: 1. / A KGST megalakulásának 15 éves évfordulója, 2. / A Tervbüró soros elnökének tájékoztatója a kétoldalú konzultációkról és az 1966-197o, évi tájékoztató mérlegek előkészítéséről. MNL OL XIX-A-83-b