MNL-OL-XIX-A-83-b 3001-3050/1964
3006/1964. A dunai egészségügyi felügyelet szabályainak egységesítésére vonatkozó ajánlások elfogadása
«* 8 *» b»/ a betegeket haladéktalanul a partra szállítják és lehetőség szerint ©gyenkint elkülönítik! e,/ mindazokat a személyeket, akik a betegekkel érintkeztek, valamint azokat a személyeket, akiket a kikötői egészségügyi felügyelet indokoltan gyanúsaknak tart, fertőtlenítésnek és megfigyelésnek vetik alá olymódon azonban, hogy ez a megfigyelés ne haladja meg a hajó megérkezésétől számított hat napot, d»/ az elkülönítésnek, ill, megfigyelésnek alávetett személyek kötelesek mindennemű klinikai ás mikrobiológiai vizsgálatnak eleget tenni, amelyeket az egészségügyi felügyelet szükségesnek tart; e,/ a használt ágyneműt, fehérneműt, használati tárgyakat és egyéb tárgyakat, amelyeket a kikötői egészségügyi felügyelet fertőzöttnek nyilvánít, rovartalanitásnak, szükség esetén pedig fertőtlenítésnek vetik alá|’ f»/ a hajó összes helyiségeit, ill, azoknak azt a részét, ahol a pestises betegek voltak elhelyezve, vagy amelyeket az egészségügyi felügyelet véleménye szerint fertőzöttnek kell tekinteni, fertőtlenítésnek, rovartalanitásnak és amennyiben az szükséges, patkánytalanl- tásnak vetik alá| g,/ az egészségügyi felügyelet előírhatja a kirakodás előtti patkányirtást, ha úgy véli, hogy az áru sajátosságánál és elhelyezésénél fogva lehetséges a patkányok és egyéb rágcsálók teljes kiirtása az áru kirakása nélkül. Ebben az esetben a hajót a kirakás után nem lehet újabb patkányirtásnak alávetnie A többi esetekben a rágcsálók teljes megsemmisítését a hajón olyankor kell végezni, amikor a raktárak üresek. Rakomány nélküli hajókon ezt a műveletet lehetőleg jóval a rakodás előtt kell elvégezni. Ha a hajónak csupán a rakomány egy részét kell kiraknia és ha a kikötői egészségügyi felügyelet elismeri, hogy nem lehet megkezdeni a teljes patkányirtást, a hajó annyi ideig maradhat a kikötőben, amennyi a rakomány ezen részének kirakásához szükséges, hogy az összes óvintezkedéseket olyanoknak lehessen nyilvánítani, amelyek az egész- ségügyi felügyeletet kielégítik, vagyis, amelyek célja megakadályozni, hogy a patkányok és'más rágcsálók a hajóról a partra kerüljenek az áru kirakása idején, vagy más módon. MNL OL XIX-A-83-b