MNL-OL-XIX-A-83-b 3281-3320/1963
3313/1963. A KGST tagállamai kommunista és munkáspártjai Központi Bizottsága első titkárai, valamint kormányfői 1963. júliusi moszkvai értekezletéről
-12évi szállításokra vonatkozóan/ megkötését leéli eredménye aniok. A Tanács szükségesnek tartja, hogy az 1966-197o. évi népgazdasági tervek összehangolásával kapcsolatos kérdések egész komplexumára vonatkozóan legkésőbb 1964* végéig fejezzék be a KGST tagállamok közötti konzultációkat, szem előtt tartva, hogy 1965* július 1-ig az országoknak meg kell kötniök az 1966-197o. évi kölcsönös szállításokra és gazdasági együttműködésre vonatkozó egyezményeket; b. / a KGST-ben 1964. második felétől kezdve sokoldalúan egyeztetik az 1966-197o. évi terveket, szem előtt tartva azt, hogy az összehangolás eredményeit a lehetőség szerint figyelembe kell venni az emlitett kereskedelmi megállapodásokba^ és szükség esetén pedig mint e megállapodások kiegészítő jegyzőkönyveit kell rögzíteni; c. / a Tanács Titkársága az 1966-197°. évi tervek összehangolásának eredményeiről szóló összefoglaló beszámolót 1965. novemberéig elkészíti és megvizsgálásra a Végrehajtó Bizottság elé terjeszti. Az országok anyagai alapján végzendő tervösszehangolás .során a fő figyelmet a következő kérdések kulcs-problémáinak elemzésére kell fordítani:- az alapvető népgazdasági ágak fejlesztésének arányai és üteme,, valamint az országok gazdasági színvonala kiegyenlítődésének mutatói;- a tüzelőanyag- és energiamérleg; MNL OL XIX-A-83-b